Ápolók köszöntése

Február 19-ét, Kossuth Zsuzsanna születésének évfordulóját a Magyar Országgyűlés a Magyar Ápolók Napjává nyilvánította 2014-ben. Kossuth Zsuzsanna, Kossuth Lajos húga, akit bátyja a tábori kórházak ápolás felügyeletével bízott meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején.

Azóta minden évben virággal köszönti Farkas Sándor országgyűlési képviselő, agrárminiszter-helyettes a Dr. Bugyi István Kórház ápolóit. Ebben az évben február 19-én ugyancsak virágcsokrokkal érkezett, amelyeket a kórház portáján, minden kórházi osztály számára nyújtott át Dr. Kalmár Mihály főigazgató és Dr. Abebené Bagi Márta ápolási igazgató részére.

Ezt követően Farkas Sándor interjút adott a Szentes Televízió részére, amelyben megismételte köszönetét a kórház minden dolgozója felé a lelkiismeretes munkájukért, amellyel ebben a nehéz helyzetben szolgálják a mindennapokban a térség betegeinek gyógyulását.

-Szavakkal nem lehet kifejezni mindazt az áldozatvállalást, amelyet a COVID idején az ápolóink minden intézményben megtesznek a rászorulókért, nincs ennél szebb hivatás. Meg kell, hogy becsüljük mindannyian- mondta.

A miniszter-helyettes szerint a kórház közelsége mindenkor a biztonságot jelenti a bajban, a térség lakossága is érzi ennek fontosságát. Amint túl leszünk a mostani nehéz helyzeten, akkor tudjuk majd igazán értékelni az egészségügyi dolgozóktól mindenkor kapott segítséget. Az egészségügy fejlesztése sohasem lehet véges folyamat. Az, hogy Magyarország sokkal jobb mutatókkal rendelkezik a járványkezelésben, mint más országok, az is az egészségügyi dolgozóink fantasztikus munkájának eredményéről ad számot. A kormányzat továbbra is kiemelt feladatának tekinti az ágazat fejlesztését – tette hozzá.

Kép és szöveg: Dömsödi Teréz

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.