Rendhagyó pályázattal a Tiszáért – Az első díjnyertes fotók

A zsűri tagjai, balról: Nagy István, Tofán Sándor és Vidovics Ferenc.

Szentes Város Önkormányzata a közelmúltban fotópályázatot hirdetett a Tisza napja alkalmából, emlékezve arra, hogy a 2000-ben bekövetkezett ciánszennyeződést milyen csodálatosan heverte ki mára a folyó.

Szabó Zoltán Ferenc polgármester a fotópályázat eredményhirdetése alkalmából tartott sajtótájékoztatón, február 10-én délelőtt azt mondta, hogy az esemény személyes életében is sorsfordulót hozott, hiszen hozzájárult a döntéséhez, mely szerint több évet külföldön töltött. A két évtized távlatából látszik, hogy a Tisza, továbbá az ökoszisztéma fenntartása sokat haladt hazánkban előre. Olyan halfajok jelentek meg újra a Tiszán, mint pl. a kecsege, amelyek nem voltak jelen évekig a folyóban a ciánszennyezés után. A város lakossága számára, ahogy az ide látogatóknak is fontos a Tisza és környezte. A Tiszához kapcsolódó fejlesztéseket, a turizmus céljait, több pályázat is szolgálja napjainkban. Szeretnék, hogy a partfürdő környéke, a túraösvények, a séta, kerékpározás lehetőségei, az ártéri gombászás, téli szánkózás, fotózás, az ártéri élet megfigyelése nagyobb szerephez jusson a következő időszakban. Az első fotópályázattal is arra kérték a lakosságot, fotókon örökítsék meg a folyó árterének, s a Tiszának az életét. Közel hetven fotó érkezett a pályázatra, a zsűrinek tehát volt miből választania – hallhattuk.

Nagy István a Szentesi Fotókör elnöke a zsűrizésről beszélt, kiemelte, hogy megegyeztek a pontozás szabályaiban, minden zsűri tag önállóan, a képek szerzőit nem ismerve, értékelte a beérkezett képeket. A maximálisan adható pontszám 20 pont volt, a legmagasabb pontszámot elért fotókat díjazták. A maximálisan adható pontszámok 70%-át elért képek webes megjelenéssel, közönségszavazáson vesznek még részt. Nagy István hozzátette, jó volt látni a képek hangulatát, a fotós szeretetét a folyó élővilága iránt. A képek által árasztott különleges érzést a pontozás során figyelembe vették. Ez azt jelenti, hogy a kép nem csak esztétikus, szép, de egyedi hangulatot próbált meg visszaadni.

Az első helyezett fotó.

Vidovics Ferenc zsűritag szerint a Tiszán két egyforma nap nincs. Ahányszor látja valaki, annyiféle arcát mutatja meg a környezetének. A képek így pillanatokat mutatnak meg. Jó volt visszalátni, hogy milyen értékes pillanatokban voltak ott a fotósok. Mindenkit bátorított, hogy vegyék elő a kerékpárt, járják be a környéket, nézzék meg a kubik gödröket, örökítsék meg ezeket a pillanatokat, hiszen értéket teremtenek ezzel.

Más hogyan látja a tiszai életképeket, erre figyeltem az értékelés során – árulta el Tofán Sándor tanár úr, aki nagyon gyakran örökíti meg kiváló rálátással a tiszai természeti környezet legrejtettebb üzeneteit. A zsűri tagja az első helyezett képnél méltatta a meglátás, kivitelezés tökéletessége mellett a szerkesztés kiválóságát, de hozzátette: mi zsűritagok más-más értékeket láttunk meg, és jutalmaztunk egy-egy képnél.

Egy kép a Tiszavirágzásról.

Szabó Zoltán Ferenc polgármester ismertette a díjazott fotókat és a készítőiket, valamint azokat meg is tekintettük. III. helyen végzett Csernus Ábel Tisza II. c. képe és Sőrés Vajk vidám nyári hangulatot megörökítő képe. II. lett Gálfalvy Györgyné Zúzmara és a Kubik c. képe. II. lett még Kiss Edit Tisza c. képe is. I. helyezett ezúttal Bene Lászlóné Tisza tél c. fotója.

Az első helyezett 40 ezer, a második helyezettek 20-20 ezer, míg a harmadik helyezett fotók készítői 10-10 ezer forintos vásárlási utalványokat vehetnek át péntektől a Polgármesteri hivatal titkárságán. A Szentesi Mozaik weboldalán, a közönségszavazáson a díjazott szerzők képein túl látható lesz Marton Ferenc, Miskolczi Éva, Polyák Zsuzsi, Viola István, Szűcs Gergő, Szazánszky Katalin, Berezvai László és Lantos Imre alkotása is.

A Körös völgye, alsó-tisztavidéki fejlesztési programba városunk is bekapcsolódik, ily módon méltó szerepet vállal Szentes is a Tisza fejlesztésében. Adott az ötlet a fotópályázat folytatásához, tehát az újabb képeket augusztus végéig várják a polgármesteri hivatalban.

Kép és szöveg: Dömsödi Teréz

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.