A szociális szféra elismerése városunkban

A Dr. Sipos Ferenc Parkerdő Otthon részére történt ajándék átadás alkalmával Szabó Zoltán Ferenc polgármester megköszönte a szociális ellátó rendszer munkáját, amelyet nap, mint nap az idős ellátottakért végeznek, különös figyelemmel most a COVID-19 járvány miatti plusz feladatokra.
Nehéz kooperálni azzal, hogy már a második hullám remélhető közepén is túl, hónapok óta a bezártsággal küzdve, a szeretteiket, a látogatókat nélkülözve élik mindennapjaikat az otthon ellátottai. A szociális ágazat vezetőit összehívva, többször elmondtam, mennyire büszke vagyok arra, és mennyire jól eső érzés, hogy a kritikus hónapokban nem kell a városvezetésnek külön, minden nap az intézmények szakmai gondjaira figyelni. Minden intézményünk nagyon jól teszi a dolgát. Erején felül teljesít, hogy meg tudja óvni az ápoltakat, az ellátottakat. Nem akartuk mindezt tettek nélkül hagyni, így ezúttal a Dr. Sipos Ferenc Parkerdő Otthon részére 132 csomagot adtunk át, minden lakó részesült tehát az ajándékból. A szociális szférában dolgozók pedig bruttó 150 ezer forint jutalmat kaptak ez évre. Ily módon igyekezett Szentes Város Önkormányzata elismerni a dolgozók munkáját, erőfeszítéseit a szokatlan helyzetben.
Szabó Zoltán Ferenc szólt arról is,hogy ez alkalommal az öt szociális intézmény részére több millió forint értékben adnak át ajándékot, jutalmat, amelynek értéke több millió forint. Megköszönte a képviselő-testület tagjainak, hogy képviselői keretükből ezt lehetővé tették.


A parkerdő otthon igazgatónője, Dányiné Nagy Andrea köszönettel vette át az ajándékcsomagokat. Elmondta, hogy az ajándékozást az intézmény Ligetszépe alapítványa is megtámogatta. Rendkívül nagy összefogással sikerül kezelni eddig a pandémiát, nagyon nehéz ez az időszak – tette hozzá. Kollégáinak is megköszönte az együttműködést. Reményét fejezte ki, hogy minél kevesebb veszteséggel fogják túlélni a járványidőszak hátralévő részét.
Agócs Lászlóné, az Egészségügyi és Szociális bizottság elnöke azt mondta, hogy mindig örömmel jön az intézménybe, hiszen dolgozhatott annak idején a létrejöttéért is. Örömmel nyugtázta, hogy itt egy „klassz” csapat dolgozik. Bejelentette, hogy Török Jánosné Katika, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Szentesi szervezetének elnöke ajándékkal érkezett az intézmény egyik dolgozója számára.
Török Jánosné Zoltai Zsuzsanna részére adott át ajándékot és oklevelet. Elmondta a parkerdő otthon munkatársáról, hogy a belgyógyászaton kezdte a pályáját, ahol nagyon jó alapokat szerzett az idősek gondozásához. Szerény, csendes, precíz a munkájában, remek munkatárs. Példamutató munkásságával a fiatalabb kollégák példaképe.
Kép és szöveg: dite

Megjelent a http://ekonyvtar.vksz.hu/?docId=42138 online lapszámunk 3. oldalán.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.