Örömtánc és hála

Hódít a közösségi oldalakon a világban és csak úgy emlegetik, hogy az év kihívása! Mi részt vettünk benne a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. pilótáival, orvosaival és paramedikusaival. Együtt mind a 7 bázis, együtt kelet és nyugat! A „Jerusalema” című sláger kapcsán elindult örömtáncban való részvétellel köszönjük az erő feletti munkájukat!

A kihívást mi teljesítettük és Csatlakozz te is, és köszönjük meg együtt az egészségügyben dolgozók munkáját! A „Jerusalema” névre keresztelt örömtánc, melynek lényege, hogy a kihívottaknak a Jerusalema c. zenére, annak lépéseiből kell készíteniük egy videót és feltölteni a saját oldalukra, majd megjelölni a kihívót valamint az általa kihívott szervezetet: – rendőrök, mentősök, tűzoltók, kórházak, civilszervezetek…

A kihívás láncát természetesen mi sem szakítjuk meg!

Kíváncsian várjuk, milyen videóval rukkol majd elő pl. a Rendőrség!

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.