A lehető legbiztonságosabb város legyünk

Szentes Város Önkormányzata a koronavírus-járvány napjaiban újabb segítséget kapott a védekezéshez. Szabó Zoltán Ferenc polgármester november 9-én délelőtt két helyszínen is beszámolt a felajánlásokról. A Művelődési és Ifjúsági Házban a helyi sajtó képviselői is megismerhették a Coala Hungary Kft. termékeiből tett újabb felajánlást, amelyet a városi intézmények, óvodai körzetek vezetői, Nagytőke község polgármestere, a Bölcsőde, a Dr. Sipos Ferenc Parkerdő Otthon, Családsegítő Központ, stb. használhat fel működése során. A következő napokban több hónapra elegendő higiéniai papírterméket kapnak meg az intézmények és az önkormányzat gazdasági társaságai.

A polgármester azt mondta, büszkeséggel tölti el, hogy több olyan cég tevékenykedik városunkban, amelyek önzetlenül és kiemelt feladatként segítik a várost a védekezésben. A Coala Hungary Kft már a tavasz folyamán is a város segítségére sietett a kiemelten fontos, higiéniát segítő termékeivel. Ezúttal kéztörlőből 7200 darabot, több karton papírzsebkendőt, folyékonyszappan-tárolókat, amelyek fél literes töltettel 2000 kézfertőtlenítést biztosítanak, toalettpapír-tárolót és hozzá bőséges papírt biztosítottak. Az önkormányzat, előzetes tárgyalások után megállapodást kötött a céggel, és ezen túl minden papír terméket tőlük szereznek be, nagy tételben, kedvező feltételekkel. Így a jövő héttől a szülőknek nem kell a legszükségesebb papír termékekről gondoskodniuk, bevinniük azokat a gyermekintézményekbe.

A másik helyszínen a Sport- és Üdülőközpontban a Szentes Város Kereskedőház felajánlását vette át az önkormányzat. A kereskedőház elnöke Qu Lei 5000 darab FFP2-es szájmaszkkal érkezett. A kereskedőházban három kínai cég érdekelt, ők együttesen tették az adományt, amelyet egyrészt a férfi és női vízilabdacsapat tagjai, a Sport- és Üdülőközpont munkatársai, valamint az önkormányzati intézmények dolgozói, továbbá a gyermek- és felnőtt háziorvosok, fogorvosok, védőnők és a szociális ellátásban dolgozók kapnak meg.  

Itt Szabó Zoltán Ferenc polgármester kiemelte, hogy az Üdülőközpontban is üzemel már a Kontaset Kft által kifejlesztett, testhőmérséklet-mérésre alkalmas beléptető rendszer olyan légtisztító berendezéssel, ami közel 300 légköbméter kapacitással bír. További tárgyalások vannak folyamatban arról, hogy a város sport létesítményei is hozzájutva ezekhez az eszközökhöz, mielőbb teljesen biztonságossá válhassanak.

A jelenlévők használni kezdték a korszerű, biztonságosan tisztítható, légszűrővel ellátott maszkokat. „Egészen más érzés ezt viselni” – jelentette ki a polgármester.

Kép és szöveg: Dömsödi Teréz

A felajánlott papír termékek.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.