Csoportos lázmérésre alkalmas szentesi fejlesztés – Nemcsak a hangjával hoz sikert

Különleges apropóból kaptunk meghívást a KONTASET Kft telephelyére október 1-én, ahol a rövid üzemlátogatás után Zsigó Lajos termelési igazgató tájékoztatott bennünket arról az 1 hét alatt elkészült fejlesztésükről, amelyre eddig több mint kettőszáz megrendelést tartanak nyilván, s amelyből az első prototípusok már az általános iskolákban teljesítenek szolgálatot.

A szentesi cég beléptető rendszert fejlesztett ki, s folyamatosan dolgozik rajta, hogy a COVID idején minél hatékonyabban szolgálhassák az intézményekben a biztonságot, azaz a lázas személyek kiválasztását és elkülönítését.

Amikor meghallották a rendelkezést – mondta a termelési igazgató – hogy csak testhőmérséklet mérés után léphetnek be a tanulók az iskolákba, azonnal cselekedtek.
-Nekünk minden adott a beléptető rendszer gyártásához. 1 hét alatt 9 terméket gyártottunk, és elvégeztük a tesztelését is, így az első automata ellenőrző kapukat már október 1-én hajnalban telepítettük. Jellemzi ezeket a termékeket, hogy fél fokos pontossággal mutatják a testhőmérsékletet, hang- és fényjelzéssel jelzik, ha az érték magas. Kedves állathangokat választottunk, hogy ne ijesszük meg a diákokat – hallottuk.

Zsigó Lajos szólt arról, kétféle készüléket készítenek. A nagy, automata, nagymonitoros berendezés portaszolgálatokon több, akár 8 fő egyszeri testhőmérséklet-mérésére alkalmas, továbbá légtisztító rendszer telepíthető rá. A kisebb terminál 1 személy testhőmérsékletét tudja mérni. Meg kell állni előtte, bele kell nézni a kamerájába, és a terelőkordon, a figyelmeztető táblák a további teendőket mutatják. Ebből a készülékből 60 darabra érkezett megrendelés eddig.
Szentes Város Önkormányzata nevében Szabó Zoltán Ferenc polgármester és Kiss Csaba István alpolgármester üdvözölte az eredményes fejlesztést és köszönték meg az 5 fős fejlesztő csapat munkáját.


Szabó Zoltán Ferenc utalt a kormányhatározatra, mely szerint október 1-től csak testhőmérséklet mérés után léphetnek be a diákok az iskolákba, így városunkban is beszerezték az óvodák, a bölcsőde számára a kézi hőmérőket. Az egészségügyi biztonság megteremtéséhez szükséges lépéseket kormányzati segítség kíséri – mondta. A KONTASET Kft munkatársainak gyorsaságát, innovatív hozzáállását dicsérettel illette.
A műszaki, technikai újdonságokra fogékony Kiss Csaba István alpolgármester – a köszöneten túl – néhány kérdést is feltett, hiszen összeszerelve nem láthattuk most a berendezéseket, csak az egyes alkatrész egységeket. Azonban hamarosan erre is sor kerül majd.

Kép és szöveg: dt.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.