Hogyan változtak az ingatlanárak Szentesen és környékén?

Milyen változások következtek be az egyes ingatlantípusok átlagos négyzetméteráraiban Szentes városában és a környező településeken? Érezhető hatása volt-e a koronavírus-járvány megjelenésének a helyi ingatlanpiacra? Ezekre, és hasonló kérdésekre is választ adunk a következő elemzésben.

Milyen változás történt Szentesen és Csongrádon?

A családi házak piacát Szentesen az idei nyolcadik havi, az Ingatlannet.hu oldalán fellelhető adatok alapján az év elejéhez képest 2,34%-os csökkenés jellemzi, míg tavaly augusztushoz képest 8,3%-kal drágultak átlagosan az eladó házak, ami a négyzetméterenkénti átlagárakat illeti. Ez azt jelenti, hogy például egy 70 négyzetméteres ingatlanhoz tavaly nyár végén 682,5 ezer forinttal olcsóbban lehetett hozzájutni, mint 2020 augusztusában.

Az egyes településeken az év eleji, illetve a tavaly augusztusi adatokhoz képest bekövetkezett átlagos négyzetméterár-változást a fenti grafikonon ábrázoltuk.

Minden vizsgált település esetében kijelenthető, hogy a két megfigyelt időtáv közül az egy éves változás a nagyobb arányú. Legnagyobb mértékben a csongrádi családi házak drágultak: csaknem másfélszeresére nőttek az ingatlanok árai egy év alatt. Így – szintén – egy 70 négyzetméteres családi ház 2019 augusztusában átlagosan 7,95 millió forintért, 2020 augusztusában pedig körülbelül 3,5 millió forinttal magasabb áron, 11,48 millió forint ellenében cserélhetett gazdát.

Nagymágocson csaknem harmadával olcsóbban juthatunk családi házhoz

A legjelentősebb változás Szegvár esetében volt megfigyelhető – év elejéhez képest 13,44, tavaly augusztushoz viszonyítva azonban 51,88%-os átlagár-emelkedés jellemezte a településen a családi házak piacát, azaz több, mint másfélszeres átlagár mellett cserélhettek gazdát az ilyen típusú ingatlanok. Hasonlóan nagy mértékű különbségeket mutatnak az idei augusztusi árak a tavalyiakhoz képest Fábiánsebestyénen és Nagymágocson. Előbbi községben csaknem harmadával drágultak, míg utóbbi esetében több mint harmadával lettek alacsonyabbak az átlagos négyzetméterárak. A környező városok közül Kunszentmártonon szinte elhanyagolható változás következett csak be – a két megfigyelt időtáv esetében 0,74, illetve 5,42%-kal térnek el az átlagos négyzetméterárak az idei augusztusiaktól.

Mi a tendencia a téglalakások átlagárai esetén?

A családi házakkal ellentétben, idén augusztusban a szentesi téglalakások a januári átlagárakhoz képest 11,96%-kal (kb. 25 ezer Ft-tal), míg 2019 augusztusához viszonyítva átlagosan 17,31%-kal (38 és fél ezer Ft-tal) alacsonyabb négyzetméter-átlagáron – 184 ezer Ft/m2 – kerültek a piacra. Ez a különbség az egy évvel ezelőtti átlagárakhoz képest – egy 70 négyzetméteres ingatlan esetén – körülbelül átlagosan 2,7 millió forinttal alacsonyabb vételárat jelent.

A koronavírus magyarországi megjelenése utáni hónapra, azaz áprilisra a járvány ingatlanpiaci hatásai – visszaesés az átlagárak terén, mely számos település esetében megfigyelhető volt – Szentesen is megmutatkoztak. A márciusi négyzetméter-átlagárakhoz képest ugyanis a téglalakások ekkor átlagosan 2,75%-kal olcsóbban voltak megvásárolhatóak, áruk pedig azóta is folyamatosan csökken. Ez minden bizonnyal összefüggésbe hozható azzal a nemzetközi tendenciával, melynek során az első hullám után a családi házak váltak népszerűbbé és keresettebbé a lakásokkal szemben.

Mi a helyzet a környező településeken?

A fenti grafikonról is jól látszik, hogy a téglalakások átlagos négyzetméterárai a vizsgált települések mindegyike esetén jóval a megyei átlagár-szint alatt maradnak. Egyedül a Kunszentmártonon meghirdetett lakásokról mondható el, hogy egy év alatt nem csökkent, hanem emelkedett az áruk. Átlagosan több mint 86 ezer Ft/m2-rel drágultak ezek az ingatlanok. Ez egy igen jelentős, 81%-os átlagár-növekedést jelent.

Ezzel szemben Csongrádon a téglalakások átlagára csaknem harmadával (összesen 29,14%-kal) csökkent – így a Tisza-parti városban majdnem 100 ezer forinttal esett egy év alatt a lakások átlagos négyzetméterára.

www.ingatlannet.hu

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.