Két nyári színházi előadás várja a közönséget Szentesen

A mai sajtótájékoztatón Kiss Csaba István alpolgármester a szentesi nyári színházi programokról elöljáróban annyit mondott, hogy a COVID- járvány könnyítési időszakára tekintettel, két produkcióval készültek. Az egyik darab bemutatója július 31-én, pénteken lesz a Megyeháza udvarán. Bízik abban, hogy a július 29-én várható kormányrendelet nem fog újabb szigorítással élni.

Szebeni Zoltán, a nyári színházi programok szervezője elmondta, hogy négy előadást terveztek, együtt a már hagyományos rendezvényekkel. A pénteki „A CSEMEGEPULTOS NAPLÓJA” c. előadást mindenkinek nagy szeretettel ajánlja figyelmébe, hiszen ez egy fergeteges vígjáték, de elgondolkodtató is. Gerlóczy Márton regényéből Göttinger Pál rendezte, Ötvös András a főszereplője. A történet röviden, a fiatal író, megunva az élet viszontagságait, csemegepultossá avanzsál, miután különleges, érdekes dolgok történnek vele.

Augusztus 31-én az „EGY APRÓ KÉRÉS” c. előadásban olyan színészek szerepelnek, akik napi közismert sorozatokból ismertek, pl. Szávai Viktória, aki Szentesen érettségizett a dráma tagozaton, a „Mintaapák” egyik fontos szerepét játssza, vagy Debreczeny Csaba a „A mi kis falunk-ból”. Ebben a történetben két házaspár keveredik különféle szituációkba, ez is fantasztikus vígjáték – ajánlotta.

Az előadások a jelenleg érvényben lévő kormányrendelet értelmében 500 főig látogathatók. Semmilyen korlátozó intézkedés nincs most érvényben, nincsen szétültetés és maszkot sem kell az előadás alatt viselni – mondta Szebeni Zoltán.

A jegyek a csatolt plakáton szereplő áron válthatók meg a Szentes-házban, a Művelődési Ifjúsági Házban, ill. a jegy.hu-n keresztül.

Kép és szöveg:  Dömsödi Teréz

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.