Csongrád-Csanád megyei rajzpályázat díjátadó és játékos klímaóra az Agórában

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat az Európai Régiók Gyűlése (Assembly of European Regions -AER) “Together for Cohesion*” projektjének támogatásával klímaváltozás témában hirdetett rajzpályázatot gyerekeknek, amelynek a díjátadóját június 23-án délután tartották a szegedi Szent-Györgyi Albert Agórában. A díjátadót követően flash mobbal készültek a gyerek, majd játékos klímaórán vehettek részt, melyet Dr. Gulyás Ágnes, a Szegedi Tudományegyetem Klimatológiai és Tájföldrajzi Tanszékének oktatója tartott.

A pályázat célja volt, hogy a gyermekek a rajzolás művészetén keresztül bemutassák, mit jelent számukra a klímavédelem, mit tehetünk bolygónk megmentéséért. Alkotásaikban megmutathatták, mit szeretnének megváltoztatni a saját maguk és a felnőttek viselkedésében, hogy környezetünk élhetőbb, fenntarthatóbb legyen.

Gémes László köszöntőjében elmondta: „A Csongrád-Csanád Megyei Közgyűlés elnökeként fontosnak tartom, hogy gyermekeink életének természetes részévé váljon a takarékosság az energiával, a vízzel, a természet adta javakkal, ismerjék és használják az olyan klímabarát technológiákat, mint a megújuló energiaforrások, a csapadékvíz gyűjtés vagy például a komposztálás.”

A pályázatra közel 600 pályamű érkezett, melyből a díjazott műveket egy zsűri választotta ki. A zsűri tagja volt Gémes László, a Csongrád-Csanád Megyei Közgyűlés elnöke, Kertész Péter, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark igazgatója és Papdi Balázs szegedi fotógráfus is. 

A legjobb 50 rajzból kiállítás nyílt, amely egy hétig tekinthető meg az Agórában.

A „Together 4 Cohesion” kampányról:

A „Together for Cohesion” kampány célja az EU kohéziós politikájának és alapjainak felhasználásáról és előnyeiről szóló tudatosság növelése és a legfontosabb érdekelt felek bevonása az európai régiók és polgárok körében. A projekten keresztül olyan regionális kommunikációs példákat mutatunk be a régió képviselői számára, amelyek inspirációt nyújtanak nekik arra, hogy ők is megszólítsák a településeiken élő célcsoportokat. A Kohéziós Alap célja a gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek enyhítése, a fenntartható fejlődés előmozdítása. Az Alap azokat az országokat támogatja, amelyekben az egy lakosra jutó bruttó jövedelem nem éri el az EU átlagának 90%-át.

A Csongrád-Csanád Megyei Önkormányzat Sajtószolgálata

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.