A Szentesi Üdülőközpont korszerű üdülőházaiban kínál szállást a vendégeinek

A Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program, az önkormányzat és a fejlesztésben résztvevő cégek támogatásával, mintegy 100 millió forint felhasználásával készült el a Szentes Sport- és Üdülőközpont 12 üdülőháza, amely 15 lakrészt és több mint 50 férőhelyet foglal magában. Ebből az alkalomból került sor sajtótájékoztatóra a helyszínen május 29-én kora délután.

Dr. Kerekes Valéria a Szentesi Sport- és Üdülőközpont ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a beruházás a fejlesztések első üteme. A felújított üdülőházak a 21. század elvárásainak mindenben megfelelnek.

Szabó Zoltán Ferenc polgármester először is megköszönte az intézmény dolgozóinak, valamint a munkálatokat végző cégeknek a munkáját, s azt, hogy figyelemmel voltak a kérésére, és a veszélyhelyzet ideje alatt, a rendelkezésre álló időt kihasználva, precíz, gondos munkát végeztek. Amint lehetségessé vált, az Üdülőközpont kinyithatta kapuit a vendégek és a sportolók előtt. Így pünkösdre már modern szálláshelyekkel tudják várni a vendégeket.

A polgármester azon reményéről is szólt, hogy várható az elkövetkező időben olyan pályázat, amely további szállás helybővítést támogat. Az önkormányzat készül arra, hogy az Üdülőközpont területén újabb fejlesztéseket hajtson végre.

Szólt továbbá arról, hogy már nagyon várják június 20-át, a veszély-helyzet feloldását, hiszen az elmúlt három hónapban komoly nehézséget okozott mind az Üdülőközpontnak, mind az önkormányzatnak a járványügyi állapot, ami tetemes, havi több tízmillió forint bevétel elmaradással járt. Ezeket a károkat reményeik szerint a nyári hónapokban fellendülő hazai turizmus ellensúlyozni fogja. – Senki se felejtse azonban el, hogy néhány hónapja a túlélésért küzdöttünk, a szentesi önkormányzat is legalább ötszáz ember munkahelyét próbálta megőrizni. A járványhelyzetnek éveken keresztül tartó nagyon komoly gazdasági kihatásai lesznek –tette hozzá.

Szabó Zoltán Ferenc polgármester elismerte a Szentesi Sport- és Üdülőközpont ügyvezetése racionális munkaerő-gazdálkodását. Mindez megalapozta a május 4. nyitást, amely a kültéri medencéket érintette. Az Üdülőközpont 48 órán belül készen állt a nyitásra – mondta. Szólt arról is, hogy döntés született a brűg rendbetételéről, ami az elkövetkező szezonokban élvezhető szolgáltatást fog tudni nyújtani.

Kép és szöveg: Dömsödi Teréz

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.