Adomány az óvodáknak – Jól sikerült az online beiratkozás

A Rákóczi utcai Óvodában jártunk, amely a Felsőpárti Óvodai Körzet központi óvoda épülete. Jelenleg 204 gyermek jár ide, 8 csoportba. Geréné Dunaháti-Vas Márta intézményvezetővel azon apropóból találkoztunk, hogy Szabó Zoltán Ferenc polgármester átadta részére az óvodai körzethez tartozó öt óvodának a Coala Hungary Kft. által felajánlott egészségügyi papír csomagokat. A csomagok nagy mennyiségben, a toalettpapíron kívül szalvétákat, kéztörlőket tartalmaztak.


Az igazgatónő nagy örömmel fogadta a felajánlást, azt mondta, sokkal higiénikusabb ezekben a napokban papír kéztörlőt használni, mint a ruha törülközőket rendszeresen mosni. Elsőként a csomagból az ügyeletet ellátó óvodák részesültek. A Rákóczi utcán az ügyelet folyamatos volt, május első napjaiban is 20 gyermek vette azt igénybe. A szülőknek be kellett mutatniuk a munkahely igazolását ahhoz, hogy a gyermeket fogadni tudják – említette.
A veszélyhelyzet napjaiban az óvónők folyamatosan dolgoztak. Ki-ki az ügyeletben, míg a többi óvónő home office-ban, otthonról foglalkozott a kicsikkel, az adott hétre összeállított terv szerint. Az óvónők rendkívül kreatívak voltak, meséltek a gyerekeknek, adtak ki játékos feladatokat, játszottak velük, de volt olyan óvónő is, aki kertészkedni tanította a kicsiket – hallhattuk. A szülők örömmel vették, hogy a gyerekek nem maradtak elfoglaltság nélkül, de a gyerekek is, hogy az óvó néni otthon is törődik velük.
Az idei online beiratkozás tapasztalatairól is érdeklődtünk.

  • Nagyon jól sikerült az online beiratkozás, mindössze a személyes megjelenést az érintett szülők 10%-a választotta.
  • A körzethez tartozik a kis létszámú Nagytőkei Óvoda, ott hogyan alakult a létszám?
  • Megvan szerencsére ott is a létszám, 10 kisgyermek van a beiratkozókkal együtt. Ezekben a napokban, pályázati forrás bevonásával történik az óvoda teljes felújítása.
    Szabó Zoltán Ferenc polgármester arról számolt be, hogy az adományt felajánló vállalkozás vezetőjével megállapodott abban, hogy a cég támogatása a város felé folyamatos lehet, a veszélyhelyzet elmúlta után is. Örömmel emelte ki, hogy az intézményi költséghatékonyság áttekintése során az igazgatónő 1,3 millió forintos költség megtakarításról tudott számot adni.
    Geréné Dunaháti-Vas Márta hozzátette, a jótékony felajánlások is sokat segítettek ebben.
    Kép és szöveg: Dömsödi Teréz

Megjelent a http://ekonyvtar.vksz.hu/?docId=42117 online lapszámunk 2. oldhalán.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.