Időkapszulában Őze Lajos emlékezete
Amint arról korábban már hírt adtunk, a Koszta József Múzeum gondozásában a ligeti Csallány Gábor Kiállítóhely egykori lakóépület részében kap helyet az Őze Lajos Emlékház. Ebből az alkalomból április 27-én, emlékezve a kiváló szentesi születésű színművész 85. születésnapjára, a múzeum időkapszulát helyezett el az épület közelében azon a helyen, ahol a színművész nevét viselő park fog állni. Mindezt a nagyközönség, várhatóan ősszel, a művész halálának évfordulója időpontjától láthatja először.
Az ünnepségen előbb Lénárt László szentesi illetőségű színművész köszöntötte a megjelenteket, majd Farkas László Róbert múzeumigazgató mondott köszönetet a jelenlévő Őze Gábornak és Áronnak, a családnak és a szakmai támogatóknak a közreműködésért, a felajánlott relikviákért. Majd Verebes István színművész, író, rendező levelét olvasta fel, amelyből részleteket idézek – szerk: „Amikor kimondja valaki Őze Lajos nevét, először is megjelenik előttem a fejtartása, amint az állát szinte hozzászorítja a mellkasához. Mintha bele akarna bújni saját magába. Ő sose kifelé akart hatni, hanem mintha saját személyiségével akarta volna megkeresni a feladatában, akár egy másik emberrel való szóváltásban, akár egy megszenvedett szereppel a színpadon saját lényegét.” „Őzével nem lehetett csak úgy csacsogni, a fölösleges szó meg sem érintette. Ha beszélgetett, azzal is felelősséget ruházott a másik emberre. Ilyen volt a színészete is…” „Nem volt gyors színész. Időt adott a gondolatnak, a felismerésnek. Kézen fogott, torkon ragadott, és vitt magával, figyelni kellett rá…”
Vágvölgyi Zoltán: Szentesi anekdoták c. kötetéből kettőt osztott meg a jelenlévőkkel Szabó Zoltán Ferenc polgármester. Az egyik Horváth Gyula színész és Őze Lajos közös verspróbájáról, míg a másik Dr. Nagy Lajos tollából a már betegeskedő Őze Lajosnak a nővéreket megtréfáló alakításáról szólt.
A készülő kiállítás kurátora, színháztörténeti tanácsadója, Dr. Gajdó Tamás a Színészmúzeum alapítása kapcsán idézte Latinovits Zoltán gondolatait: mi marad a színész után? Mandzsettagomb, kézelő, jelmez, kalap… Örömét fejezte ki, hogy Szentesen Őze Lajos életművének emléket állíthat egy olyan kiállítás, amely már az új technológia adta lehetőségeket is felhasználva, sokkal többet fog megmutatni az emberből és művészből.
A projektvezető kurátor, Dr. Nátyi Róbert művészettörténész azt mondta, azon gondolkodott el, mit szólna mindehhez Őze Lajos? Ha egy intézmény egy életművet felkarol, az jelent valamit. A múzeum eddigi kiállításai is arról szóltak, hogy az országos kulturális élet előterébe törekszik. Őze Lajos életművének bemutatása közelebb visz ehhez. A múzeum bizonyos értelemben kultuszhely, ahogy a színház, vagy a szakrális helyek is. Olyan múzeumi enteriőrt, kiállítást kívánnak létrehozni, amely a 21. század szempontrendszereit, technikai lehetőségeit figyelembe véve, az életműhöz és a múzeumhoz méltó megjelenést biztosít.
Őze Áron Jászai Mari-díjas színművész, rendező, bátyja, Gábor nevében is a fiúként mondta el gondolatait. Felidézte, hogy az ő kisfia mennyire büszke a nagyapjára, mert mozija van. Ám nagy baj, hogy a mai kamasz generáció már nem tudja, ki volt Őze Lajos, miről szólnak a filmjei, pl. A tanú, vagy a Te rongyos élet. Majd visszaemlékezett az Árpád utcában gyermekként eltöltött nyarakra. „Őzeként itthon vagyunk” azóta is, mondta. Ismertette az elhelyezendő Időkapszula tartalmát: belekerült Őze Lajos egyik meghatározó versének, Ady Endre: Az ős Kaján c. versének részlete, egy a család által őrzött eredeti birka kolomp, a jelenre emlékeztetve, egy steril maszk. A földbe helyezett időkapszulát pedig egy békebeli, igazi keverttel locsolták meg. A verset tartalmazó dokumentumot mindenki kézjegyével látta el, aki az emlékház és park létrehozásán fáradozik.
Kép és szöveg: Dömsödi Teréz
