Újabb intézménybezárások a járvány miatt

A koronavírus –fertőzés terjedésének lelassítása érdekében további szigorításokat rendelt el a kormányzat és az operatív törzs, ez indokolta, hogy Szabó Zoltán Ferenc polgármester újabb sajtótájékoztatót hívott össze március 16-ára. Fentebb az 1 nappal korábbi intézkedésekről olvashatnak a kedves Olvasók, így, mintegy naplószerűen tudom ismertetni a mai, azaz március 16. döntéseket, tudnivalókat is.

A polgármester elmondta, hogy az 1 nappal korábban bejelentett iskolai távoktatás megkezdte működését. A Koszta József és a Deák Ferenc Általános Iskolában egyetlen gyermeknek sem kérték a felügyeletét, a Klauzál Gábor Általános Iskolában is csak két tanuló van az ügyeletben. Szentes Város Bölcsődéjében március 16-án 11 gyermek felügyeletét látták el a gondozónők. A polgármester információt kért a két óvodai körzet vezetőjétől, összesen a város óvodáiban 127 gyermek vesz részt az ügyeletben a beiratkozott 960 gyermek közül. Megköszönte mindezért a szülők együttműködését, türelmét. A közétkeztetés pontos számait még összegzik – hallhattuk.
Néhány perce zárult az egyeztetés a szociális intézmények vezetőivel. Nagyon odafigyelnek a 60 és afölötti korosztályokra, így mind az intézményi egészségügyi ellátásukról, mind a felügyeletükről, mind az étkeztetésükről gondoskodni fognak.
Szabó Zoltán Ferenc leszögezte, hogy az önkormányzat mára felkészült a megváltozott feladatokra, egymást segítve születnek a döntések a tankerülettel, valamint a saját fenntartású intézmények vezetőivel. A Helyi Operatív Csoport szerveződik, melyben Szentes Város Polgármestere számít a helyi katasztrófavédelem, az egészségügy, a honvédség, a járási hivatal szakembereire, de már ma is minden egyes szervezettel a kapcsolat azonnali és jól működő – jegyezte meg. Végigtanulmányozva sok intézkedést, amit más országokban vezettek be, azok arra ösztönözték, hogy a járványügyi helyzet kapcsán tovább minimalizálják a közösségi együttléteket.

Március 16-án a Farkas Antal utcai Tagóvodába járó 100 gyermekből 15 gyermeket foglalkoztattak az óvónők. A következő napokra az ügyeleti igény 15-20 szülő részéről merül fel.
  • Tegnap még a Belügyminisztériumi ajánlást figyelembe véve, a Sport- és Üdülőközpont nyitva tartásáról beszéltem. Az intézmény szakembereivel mérlegelve a kialakult helyzetet, figyelembe véve, hogy más települések hogyan reagálnak, megítélve a kockázatokat, valamint a látogatószám rohamos visszaesését, úgy döntöttünk, hogy az intézményt bezárjuk. A hivatásos sportolók sportolási lehetőségeit azonban elősegítjük. Elkezdődött az intézményben egy sor karbantartási munka, és a nyárra való felkészülés – hallhattuk.
    Majd Szabó Zoltán Ferenc így folytatta: – A Koszta József Múzeumban egyelőre két hetes szünet lett elrendelve a mai naptól. A Szentes Városi Könyvtár és a Gyermekkönyvtár nyitva tartását is szüneteltetjük. Ugyancsak bezárjuk a Szentesi Művelődési Központ minden telephelyét, de a belső felújítási, karbantartási munkálatok itt is folytatódnak. A Dr. Papp László Városi Sportcsarnokot határozatlan időre szintén bezárjuk, ill. a Pusztai László Sporttelepen is korlátozva lesznek az edzési és sportlehetőségek – jelentette be Szabó Zoltán Ferenc, aki hozzátette: – Nagyon szigorúnak tűnhetnek ezek a döntések, de a vírustól távoltartás, a fertőzöttek számának országos szintű emelkedésével – más módon nem lehetséges.
    Kérdésünkre, hogy a bezárt intézmények dolgozói tovább kapják-e illetményüket, Szabó Zoltán Ferenc azt mondta: Az intézményekben dolgozók továbbra is munkát végeznek. A szülők, akik otthon vannak a gyermekükkel, esetében az intézményvezető mérlegelheti a foglalkoztatás módját, dönthet az otthoni munkavégzésről. Az önkormányzati intézmények, önkormányzati tulajdonú társaságok dolgozói tovább kapják az illetményüket. Én személy szerint arra törekszem, hogy a családoknak semmilyen anyagi kiesésük ne legyen – kaptuk a választ.
    További újságírói kérdésre a polgármester beszélt arról is, hogy a Tanyagondnoki Szolgálat és a Védőnői Szolgálat munkatársai számára az életveszély elhárítása továbbra is alapfeladat, tehát élelem és felügyelet nélkül senki sem maradhat. A folyamatos látogatások száma azonban csökkenni fog.
    Az önkormányzati ügyintézésben arra kérte a polgármester a városlakókat, hogy csak a nagyon indokolt esetekben, és csak telefonon keressék fel irodáikat, inkább elektronikusan intézzék az ügyeiket.
    Segítség, felajánlás eddig az önkormányzat részére a SÉF Kft-től érkezett, minden felajánlást regisztrálnak, és amint szükség van rá, igénybe is fogják venni.
    Kép és szöveg: dite

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.