Treszka kincsei – Amikor a kezek sosem pihennek

Treszka Kézműves Kuckójában jártam. Olyan helyen a város szívében, ahol nagyon jó lenni. Ahol a szem és a lélek megtelik gyönyörűséggel, a szív nyugalommal, és a pihentető látvány felold fáradtságot, idegességet, nyugtalanságot. Egyszerűen megszűnik az idő.

Treszka, azaz Szabó Terézia számtalan dolgot készít. A saját fantáziáját, kreativitását az itt-ott meglátott szépségek átdolgozására használja, teljesen egyedit, újszerűt hoz létre, legyen a tárgy lakásdekoráció, ékszer, mindennap használható táska, vagy egyéb más, amolyan nőies ajándéktárgy. Amióta megismertem Teri dolgait, folyamatosan érdekel, hogyan, mit miért csinál, s hogy a helyén van, az nem kérdés, elég csak ránézni.

  • Már kislány korom óta érdekelnek a kézműves munkák. Emlékszem, egyszer beteg voltam, és anyukám a kezembe adott némi anyagot, hogy varrjak a babámnak ruhát belőle. Boldogan fogtam neki, ám mire elkészült volna, kiderült, hogy a paplanhuzatot is hozzávarrtam… Így kezdődött 6 éves koromban. Azután „Ügyes kezek” szakkörbe is jártam, ahol sok jó ötletet meríthettem. De a szakmaválasztásomat is meghatározta az a tudat, hogy van kézügyességem és érdekel a kézművesség, hiszen cipő tervezőnek és felsőrész-készítőnek tanultam. Azonban, mire az iskolát elvégeztem, a Minőségi Cipőgyár megszűnt Szegeden. A vonzalmam a tervezéshez, a kreatív ötletekhez azután hol jobban, hol kevésbé, de folyamatosan előjött.
    Treszka kuckójában látok nagyon beszédes párvonzó fali díszeket, díszpárnákat, rengeteg ékszert, köztük számos garnitúrát, amikor nyaklánc, fülbevaló, gyűrő és karkötő nem csak szép és színes, de olyan ásványokat használ fel hozzájuk a készítőjük, amelyek viselőjük egészségére is kiváló hatással vannak. A sok-sok féle varrott dísztárgy ötletes, egyedi dísze a lakás meghatározott helyiségének. A vászon és bőr felhasználásával készült táskák praktikus, könnyű nyári kiegészítők, amelyek vidámabbá teszik öltözékünket is. A kuckó tehát telis-tele van gyönyörűséggel.Mióta folytatod intenzíven ezeket a tevékenységeket?
  • 1994 óta készítek táskákat. A többi kézműves holmi, hiszen mindenféle anyagból dolgozom, folyamatosan hódított teret az életemben. Az ékszerkészítés a legfrissebb, 2 éve mélyedtem el benne. Ezek a tevékenységek terápiaként is hatnak rám. Úgy érzem, hogy megfelelő színérzékkel, tehetséggel és fogékonysággal tudok mindenféle anyaghoz viszonyulni. Folyamatosan gyűjtögetek ezért mindent, valódi bőrdarabokat, ruhaanyagokat, gyurmából is készítek tárgyakat, hiszen sosem tudhatom, minek mikor veszem hasznát. Soha sem dobok ki semmit. Készítek pl. Thai anyagból élethű virágokat, szép tavaszi valódi bőr nyakláncokat, ügyelve az egyedi kidolgozásra, az ornamentikára.
  • Azt mondom, hogy hitvallás. Ez a fogalom hogyan van jelen a mindennapjaidban?
  • Bizony, amikor először kezembe vettem az ékszer készítéshez szükséges szerszámokat, azok jó ideig kipotyogtak a kezemből. Azt gondoltam, sosem fogok én ezekkel szépen dolgozni. Nézegettem az interneten a szebbnél szebb ékszerekről feltett képeket és sóvárogtam. Azután nem adtam fel. Mindig csak egy kicsit gondolkodom és tervezek előre. A szeretet a hajtóerőm. Szeretem a szépet, megnyugtat, boldoggá tesz, hogy mára már megáll a kezemben a szerszám, még ha nagyon oda is kell figyelni, hiszen balesetveszélyes tud lenni egy-egy munkaművelet.
  • http:// https://www.facebook.com/DIYTreszka/
    Treszka Kézműves Kuckójáról a Facebookon egy teljes oldalt találnak, sok-sok szép színes képpel. Érdemes ellátogatni ide, de felkeresni őt személyesen is, elgyönyörködni a munkáiban, a kézügyessége remekeiben. Tökéletes példája ő annak, hogyan valósítsuk meg önmagunkat hittel, akaraterővel, kitartással, szívvel, lélekkel. Hiszen minden egyes kézműves remekében benne van a szíve, lelke.

Dömsödi Teréz

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.