Szentes Város Önkormányzata két rendezvényét mondta le a koronavírus terjedése miatt

A koronavírus magyarországi megjelenésével és terjedése miatt Szentes Város Önkormányzata két nagyobb lélekszámú rendezvényét, a lakosság egészségének védelme érdekében lemondta – jelentette be Szabó Zoltán Ferenc polgármester ma délelőtti rendkívüli sajtótájékoztatóján.

Figyelemmel arra, hogy a Kormány a települések vezetői mérlegelésére és döntésére bízta, hogy nagyrendezvényeit megrendezi-e, a polgármester, egyeztetve több település vezetőjével, figyelembe véve a Kisvárosok Szövetsége és az ANTSZ által támogatott eljárásrendet, a március 9-én délután a Megyeházán tartandó NŐNAPI GÁLÁT, valamint a MÁRCIUS 15. KÖZPONTI ÜNNEPSÉG megrendezését lemondta. A kapcsolódó rendezvények megtartása szervezőik döntése és felelőssége.

A Nőnapi Gála lemondásának alapvető indoka, hogy a vírus által legveszélyeztetettebb idős korosztály vesz rajta részt közönségként nagy számban. A megyeházi rendezvény minden alkalommal teltházas. A résztvevők biztonsága érdekében, kellő óvatosságra törekedve hozta meg a város vezetése ezt a szomorú döntést, kérve az érintettek megértését.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján található a vírussal kapcsolatos részletes eljárásrend, és az egyéb tudnivalók:
https://www.nnk.gov.hu/index.php/lakossagi-tajekoztatok/koronavirus/523-eljarasrend-a-2020-evben-azonositott-uj-koronavirussal-kapcsolatban?fbclid=IwAR3j2SyBtqw-EGBaPVseGCQL5uxzZasJFjDvUM-9LZG9KBAXkP6eXUhdKrw

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.