Időseink karácsonyáért

December 13. és 18. között tartják Szentes Város Gondozási Központja klubjaiban a karácsonyi ünnepségeket. Ebből az apropóból, az ünnepségek jellemzőiről beszélgettünk Puskásné Halál Ágnes intézményvezetővel, aki elmondta:

Szentes Város Gondozási Központja öt telephelyén történnek ezekben a napokban a karácsonyi ünnepségek, melyeknek az időpontját a klubvezetőkkel előzetesen egyeztetve határoztuk meg. Már hetekkel előtte elkezdődik a szerezés. Nagyon fontos az időseinknek, hogy csomagok kerüljenek a fa alá. Ebben az önkormányzati képviselők, valamint a Szociális és Egészségügyi Bizottság is mindig segít nekünk – kaptuk a tájékoztatást.
Azonban azt is megtudtuk, hogy a tartósélelmiszereket tartalmazó ajándékcsomagok számát az Árpád Szabadidős Sportklub a Szeretetakcióban minden évben telephelyenként 5-5 csomaggal gyarapítja, hogy a rászoruló idősek karácsonya kellemesebb lehessen. Ezen kívül gazdasági szereplők, vállalkozók, partnerek is támogatják az intézményt ebben a hagyományos tevékenységében.

A meghívottak köréről is részletesen mindig egyeztetünk – hallhattuk Puskásné Halál Ágnestől. Meghívják azokat a külsős foglalkoztatókat is, akik év közben heti rendszerességgel biztosítják az ellátottaik foglalkozásait. Ezek lehetnek tornafoglalkozások, speciális szeniorfejlesztő programok, vagy akár a szeniortánc. Vannak továbbá, akik népdalokat, énekeket tanítanak az ellátottaiknak. Így a kollégák a szakmai munkára több kapacitást tudnak fordítani. A foglalkozások pedig speciális szakmai tartalmat kapnak – tudtuk meg.

Az ünnepségek része a házi sütemény, ill. mindig kerül karácsonyi étel is a közös asztalra. Nagyon köszönöm a munkatársaimnak, hogy ennyire bensőségesen, időt és fáradságot nem kímélve törődnek ezekben a napokban is az időseinkkel. Büszke vagyok rájuk! – tette hozzá az intézményvezető, aki minden ellátottnak, a munkatársaknak és segítőiknek szeretetteljes karácsonyi ünnepeket, egészségben, örömökben teljes boldog újesztendőt kíván!

Kép és szöveg: réz
A felvétel a 2. sz. klub ünnepségén készült.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.