Rendkívüli képviselő-testületi ülés – Megkezdik munkájukat a szakbizottságok

Szentes Város újonnan választott képviselő-testülete november 4-én 13. rendkívüli ülését tartotta a Városháza Dísztermében, melynek napirendjei közé tartozott, hogy Agócs Lászlóné, dr. Rébeli-Szabó Tamás és Bujdosó Tamás Károly képviselők átvették megbízólevelüket, valamint letették az esküt. Ezt követte a képviselő-testület szakbizottságainak megválasztása érdekében a Szervezeti és Működési Szabályzat módosítása. A harmadik napirendként a szakbizottságok meghatározása, majd a külsős bizottsági tagok eskütétele következett.

Miután az érintettek a nyílt ülés mellett döntöttek, dr. Sztantics Csaba jegyző, az első napirendet követően ismertette, az SZMSZ módosítás indoka, hogy a jövőben a korábbi 6 bizottság helyett, a Művelődési, Oktatási és Sportbizottság kettéválásával, 7 bizottság fogja előkészíteni a képviselő-testület munkáját. Így az SZMSZ 3, 4. mellékletét módosítani kell. Ezután állást foglaltak a rendeletmódosítás hatálybalépésének pontos időpontjáról is.

Szabó Zoltán Ferenc polgármester, áttérve a harmadik napirendre, ismertette a szakbizottságok összetételét. E szerint a Jogi és Ügyrendi Bizottság elnöke dr. Rébeli-Szabó Tamás, tagjai: Füsti Molnár István, Krausz Jánosné, dr. Stern Sándor, dr. László Ferenc.

A Pénzügyi Tulajdonosi Bizottság elnöke Móra József, tagjai: Szűcs György, Bujdosó Tamás Károly, Tóth Ernő, Horváth István.

A Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke: Agócs Lászlóné, tagjai: Hornyik László, Krausz Jánosné, Füsti Molnár István, Lévainé Bódi Szilvia, dr. Szabó Andrea, dr. Chomiak Waldemar.

A Művelődési Oktatási és Kulturális Bizottság elnöke Szűcs Ildikó, tagjai: Hornyik László, Vidovics Zoltán, Kovács János, Traj Adrián, dr Dobos András, Sipos Kitti Lídia.

Az Ifjúsági és Sportbizottság elnöke Vidovics Zoltán, tagjai: Kovács János, Pásztor Antal, Szakál Sándor, Benkő István.

A Városrendezési-, fejlesztési és Idegenforgalmi Bizottság elnöke: Pásztor Antal, tagjai: Móra József, Szűcs György, Antal Balázs Tibor, Sőrés Zoltán, Besenyei Gábor, Bakó Dániel.

A Lakásügyi Bizottság elnöke Krausz Jánosné, tagjai: Agócs Lászlóné, Antal Balázs Tibor, Bujdosó Tamás Károly, Horvát Zoltán, Kozma Andrásné, Sipos Antal.

Dr. Rébeli-Szabó Tamás a képviselők és külsős bizottsági tagok esetében a nevek pontos, ill. a keresztnevek teljes használatát kérte a rendeletalkotásnál.

Móra József arra emlékeztette dr. Rébeli-Szabó Tamást, hogy a választás előtt minden jelöltnek nyilatkoznia kellett a névhasználatról. Ezt a nyilatkozatot kell most is figyelembe venni – mondta.

A 13. rendkívüli ülés a külsős bizottsági tagok eskütételével zárult.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.