Megkezdte munkáját az új képviselő-testület

Szabó Zoltán Ferenc polgármester átvette megbízólevelét.

Szentes Város Önkormányzatának újonnan megválasztott képviselő-testülete október 25-én tartotta alakuló ülését a Városházán. A helyi választási bizottság elnöke, dr. Oláh Katalin arról tájékoztatta a megjelenteket, hogy az október 13. választást megelőzően 10 ülésen 90 határozatot hoztak, melyek során 5 törvényességi kifogást bíráltak el.

Antal Balázs Tibor képviselő átveszi megbízólevelét.

Szentes 22.405 választópolgára közül összesen 52,93%, azaz 11.858 fő járult az urnákhoz. A szavazatát érvényesen 11.615 fő adta le, melyből a megválasztott Szabó Zoltán Ferenc polgármester 5.877 szavazatot kapott. A 10 egyéni választókerületben a Jövőnk Szentes jelöltjei kapták a szavazatok többségét, így ezen a napon ők tehették le képviselői esküjüket és vették át megbízólevelüket.

Kovács János képviselő átveszi a megbízólevelet.

3 egyéni választókerületi eredménnyel szemben a Fidesz-KDNP óvást nyújtott be, amelyek elutasításra kerültek. A Fidesz-KDNP kompenzációs listán a 15 fős képviselő-testületbe 3 főt delegálhatott. A leadott kompenzációs lista alapján az új képviselő-testületbe Bozó Zoltán, Gémes László és Kovács János jutott be. Bozó Zoltán és Gémes László azonban a képviselői helyet nem kívánja betölteni, így Fidesz-KDNP listájáról dr. Rébeli Szabó Tamást és Bujdosó Tamást delegálta a képviselő-testületbe. Mivel a helyi választási bizottság elfogadó határozata még nem jogerős, ezen a napon ők nem tudták átvenni a megbízólevelüket. A kompenzációs listán a képviselő-testületbe bejutott Antal Balázs Tibor, a Szentesi Polgári Szövetség Egyesület képviselő- és polgármesterjelöltje.

Dr. Oláh Katalin ismertette a választási eredményeket.

Szentesen a Roma Nemzetiségi Önkormányzat megválasztására került sor ugyancsak október 13-án. Két jelölő szervezet 11 jelöltet indított. A választói névjegyékben 495 választópolgár szerepelt. A szavazáson 277 fő vett részt, közülük 268-an adtak le érvényes szavazatot. Így az elkövetkező 5 évben a Roma Nemzetiségi Önkormányzat tagjai: Faur Zoltán, Rácz Gábor, Pulya Valter és Faur Csaba a FIROSZ delegáltjai, valamint Varga Ferenc a Nemzedékek Generációja Egyesület képviseletében. Ők megbízólevelüket október 28-án hétfőn veszik át.

Szabó Zoltán Ferenc eskütétel.

Ezen a napon került sor a képviselők és a polgármester eskütételére, majd megszavazták a képviselők a polgármester illetményét bruttó 698.019 Ft összegben, a polgármesteri költségtérítését pedig 104.702 Ft-ban.

Ezután módosították Szentes Város Képviselő-testülete Szervezeti és Működési Szabályzatát, mivel főállású alpolgármester megválasztására került sor. Kiss Csaba Istvánt a képviselő-testület tagjai titkos szavazással választották meg főállású alpolgármesternek, akinek az alpolgármesteri illetményét 550.000 Ft-ban, költségtérítését pedig 82.500 Ft-ban állapították meg.

Kiss Csaba István alpolgármester eskütétele.

Az immár regnáló képviselő-testület tagjait Szirbik Imre ny. polgármester köszöntötte. Azt mondta, a rendszerváltás óta tartott 8 önkormányzati választás alatt kétszer volt egy-egy jelölő szervezetnek ilyen elsöprő győzelme. A szürke hétköznapokat hozó csütörtökökre ugyanazt kívánta, amit saját maga is szem előtt tartott, hogy minden képviselő hagyja majd a pártigazolványát a folyosón, a kabátja zsebében a tanácskozások idejére. A választói bizalom véleménye szerint olyan erős alap, amelyre alázattal szabad csak az évek során építkezni.

Szirbik Imre szólt a jelenlévőkhöz.

Szabó Zoltán Ferenc a következő testületi ülések időpontjára hívta fel a figyelmet. November elején, rendkívüli ülésen döntenek majd a szakbizottságok összetételéről. A következő soros ülés november 21-én és december 19-én lesz. A soros ülések 11 óra helyett 13 órakor kezdődnek majd.

Kép és szöveg: Dömsödi Teréz

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.