Az idén a legvirágszínvonalasabbak lettek

Munkahely kategória 1. helyezés: Makai Autóbontó Kft.

Július 30-ig pályázhattak a szentesiek a Virágszínvonalasabb Szentesért környezetszépítő versenyre. Ahogy a korábbi években is, a kiválasztott kategória szerint ültetett virágaikról, dísznövényeikről fotósorozatot kellett készíteniük, és CD-n, DVD-n beadniuk a pályázóknak Szentes Város Önkormányzata Műszaki Irodájára.

Az idén is sokan éltek a lehetőséggel, ezúttal 4 kategóriában pályázhattak a lokálpatrióta környezetszépítők.

Az eredményhirdetésre október 2-én került sor a Városháza dísztermében, ahol megtudtuk, hogy a pályázatokat hét tagú, szakemberekből, önkormányzati képviselőkből álló zsűri bírálta el. A támogatóknak köszönhetően minden nevező kapott ajándékot. Ebben az évben, kategóriánként a következők nyerték el leginkább a zsűri tetszését:

A Családi házak kategóriájában:

I. Geréné Dunaháti-Vas Márta

II. Pap Imréné

III. Balogh Szabó Imréné

Munkahely kategóriában:

I. Makai Autóbontó Kft.

II. Dr. Máttéfy Utcai Óvoda

III. Damjanich János Utcai Óvoda

A Tömbházak kategóriájában:

Balogh Sándorné kreatív munkája.

I. Balogh Sándorné

II. Fazekas Imréné

III. Bucskó Jánosné

Az Erkély, Balkon kategóriában:

Gálfalvy Györgyné virágai.

I. Gálfalvy Györgyné

II. Kocsisné Szabó Katalin

Összeállította: dite.

Díjátadó ünnepség okt. 2. fotó: Dömsödi Teréz.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.