“A szeretet mindent elfogad” – Ritmus… Játék… Jókedv…

Szentes Város Gondozási Központja 14. alkalommal rendezte meg a „Szeretet mindent elfogad” c. rendezvényét a fogyatékkal élők számára szeptember 12-én. A kulturális eseményre ezúttal 13 csapat érkezett pl. Szegedről, Hódmezővásárhelyről, Ópusztaszerről, és a környező településekről. A szervezésről és a programról Puskásné Halál Ágnes igazgatónőt kérdeztük:

Miért döntöttek az idén a rendezvény szerkezetének változtatása mellett?

-Megpróbáltuk elérni, hogy a sport és a kultúra között egyenlőségjel legyen, de nem sikerült. Amikor csak sportrendezvényt szerveztünk, kb. 60 ember számára tudtunk programokat biztosítani.  Az idősebbeknek, mozgásukban akadályozottaknak nagyon nehéz volt ezeken részt venni. Nekik egyéb más alternatív lehetőségekkel szolgáltunk. Úgy döntöttünk inkább, hogy egyik évben a sport, a másik évben a kulturális programokat hangsúlyozzuk. Most is vannak azonban sporteszközök, Kádár Viktória tornáztatja a jelentkezőket. Ő rendkívül kreatív, a régi tornák szignálját ötletesen behozta ebbe a kezdeményezésbe. Itt van továbbá a rendezvényünkön a fogyatékos ügyi tanácsadás és kitelepült a Boldogság klub is. Máté Mihály klubtagunk önkéntesként segíti a munkánkat.

Hogyan foglalhatjuk össze azt a munkát, ami egy-egy műsorszámban megjelenik?

-A kulturális produkciókban fellépők számára óriási lehetőség, hogy ilyen széles körben és média jelenlét mellett mutathatják meg magukat. Hosszú hónapokig készülnek, évente általában 1-2 produkciót választanak és tanulnak meg a fogyatékkal élők kis közösségei. Ősszel van a debütálás, amikor ezeket előadhatják a különböző rendezvényeken. A közös felkészülés egyrészt a csapatokat összetartó tevékenység, a felkészítőknek pedig egyfajta monitoring, hogy milyen minőségű tartalmat tudnak megvalósítani közösen. Ilyenkor, és a próbák alatt is az abszolút jókedvvé, a kreativitásé, mozgásé, játéké, ritmusé a főszerep, ami a közönségre is átragad.

-A rendezvénynek segítői is vannak…

-Igen. A rendezvényt évek óta segítik a Boros Sámuel szakközépiskola diákjai. Fontos kihangsúlyozni, hogy az ő humán területen végzendő munkájuk szempontjából milyen fontos kompetenciákat jelent ez a fajta közreműködés. Idén 26-an érkeztek és 8-10 feladatban nagyon aktív szerepet vállalnak. Pl. ők gyűjtik össze, hogy a Mosoly Kupára kik milyen szempontok szerint lehetnek érdemesek. A későbbi munkavállalásuk szempontjából ez a rendezvény nagyszerű tanulási terepet jelent a sokféle emberi tulajdonság megismerése, az alkalmazkodási képesség elsajátítása szempontjából.

Boros Éva a Szellemi fogyatékosok nappali klubjának a szakmai vezetője, ezúttal is besegített a programkészítésbe.

-Közösen megnéztünk több videót. A kiválasztott produkció váltotta ki a legnagyobb tetszést. Az eredetit lerövidítettük és olyan elemeket tettünk bele, amelyek az ellátottaink képességeinek megfelelnek. Örömmel vettek részt már a próbákon is. Ahhoz képest, amennyi időnk volt gyakorolni, nagyon ügyesek voltak. Nagyon büszke vagyok rájuk!  

A rendezvény végén a következők részesültek díjazásban: A Mosoly Kupát a Csongrád Megyei Gesztenyeliget Otthon Derekegyházi Ápoló Otthona kapta az idén.

Év arca díjban részesült Farkas Csaba és Farkasné Pászti-Tóth Marianna Csongrád, Esély Szociális Központ Fogyatékkal élők Nappali Intézménye. Ők ellátottként ismerték meg egymást, és a nyár folyamán házasságot kötöttek, hogy közösen folytathassák az életüket.

A Legjobb kulturális produkció Közönség díját a Csongrád Megyei Gesztenyeliget Otthon Derekegyházi Ápoló Otthona kapta.

A Rotary Szentes-Csongrád ajándéka a Gondozási Központ IV klubjának egy társasjáték.

A 2011-ben alapított Antistigma díjat azok a személyek kaphatják, akik sokat tesznek a fogyatékkal élők, speciális helyzetben élők megbélyegzése elleni küzdelemben, és a lakosság tájékoztatásában törekednek az előítélet mentességre. Idén városunkban ezt a díjat Kárpáti Lajos újságírónak ítélték oda.

Kép és szöveg: Dömsödi Teréz

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.