Lecsóba csapnak!

A HUNOR COOP ZRt. immár 18. alkalommal rendezi meg szeptember 6-án és 7-én a Szentesi Lecsófesztivált. A helyszín változatlan, a Kála Szupermarket és a környező utcák telnek meg különleges látnivalókkal, szolgáltatásokkal erre a két napra, s természetesen több száz főzőcsapat bográcsában rotyog majd a jellegzetes tájételünk, a lecsó.

Mészáros Zoltán vezérigazgató büszkeséggel és örömmel emlékeztetett arra beszélgetésünk kezdetén, hogy nagykorú lett a „gyermekük”. Olyan csodálatos közösségi eseménnyé cseperedett a Szentesi Lecsófesztivál, ahol a vidám, mosolygós emberek kis főző közösségei jól érzik magukat. Egymásnak örülve, jót beszélgetve, a másik főztjét kóstolgatva kikapcsolódnak a mindennapok feladataiból.
Megtudtuk, hogy ezúttal is, szinte az utolsó napokig lehet a csapatoknak nevezni, amíg a rendelkezésre álló eszközök engedik, hely jut mindenkinek.

  • Változatlanul három színpad várja a szórakozni vágyókat. Több fellépő lesz már a péntek este is, a 3+2 együttes és a Coctail együttes Bebével, akik 30. jubileumi koncertjüket adják a fesztiválon. Itt lesz Oláh Gergő is, hogy késő éjszakáig jobbnál jobb muzsika és még jobb hangulat társuljon a szalonnasütés mellé – hallottuk.
    Látva a plakátot, sok produkció lesz szombaton is, amikor többek között Oszvald Marika szórakoztató dallamai a táncos lábakat, az Irigy Hónaljmirigy paródiái pedig a nevetőizmokat mozgatja meg. Több helyi fellépő, citerások, táncosok színesítik az egész napos kavalkádot. Neves sportolók is érkeznek majd a fesztiválra. A gyermekszínpadon Ki mit tud?- jellegű program lesz óvodásoknak, iskolásoknak. A színpad környékén rajzverseny, játszóház, angolpark, s még számos érdekes játékelem várja a kicsiket. A buli színpad helyi és környékbeli zenekaroknak ad bemutatkozási lehetőséget, évről-évre nagyobb érdeklődés mellett.
  • Milyen újdonságokra számíthat a kilátogató?
  • Ahogy már tavaly is felkapta a sajtó, a szentesi lecsó egy legális kábítószer. Boldogsághormonokat idéz elő a fogyasztóknál, mivel mindenki boldog és mosolygós lesz tőle. A mosolyt és boldogságot meglepetés apró ajándékkal is igyekszünk kiváltani, ami majd egy vidám eszköz lesz, hiszen a napba lehet nézni, de… Új pólóink, kötényeink lesznek, melyeket a rendezvényen meg lehet vásárolni. Bízom benne, hogy nagy sikere lesz.
  • Van olyan gondolat, hogy minél többen ebben főzzenek?
  • Természetesen, de jövőre is vegyék fel, hiszen dátumot nem írtunk rá… Népszerűsítsék a Szentesi Lecsófesztivált ily módon is minél többen, ezzel a céllal készítettük őket.
    Idén is lesz támogatójegy, melynek bevételét a Rotary „Gift of Life” Ajándékozz életet! programja kapja meg, hogy a rászoruló, határon túli fiatalok szívműtéteit segítsék elő. Tervezik – mondta a vezérigazgató úr, hogy kárpátaljai rászorulókat is segítenek majd. A főzőcsapatok pedig készüljenek, hiszen ajándékok várnak a legvidámabb, legötletesebb, legegyedibb részvevőkre.
    Fortuna legyen velük! Dömsödi Teréz

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.