Gémes László: Túl vagyunk a tízezredik kézfogáson – Folytatódnak az utcafórumok

A 20 ezer kézfogás Szentesért programjukban a FIDESZ önkormányzati képviselő-jelöltjei, élükön Gémes László polgármester-jelölttel, járják a várost. Ezúttal a Kertvárosban találkoztak az ott lakókkal, ide hívták a sajtó képviselőit is.

Gémes László sikeresnek nevezte az eddigi utcafórumokat, bejelentette, hogy immár túl vannak a tízezredik kézfogáson.
-Azt tapasztaljuk, hogy az emberek rutinnal rendelkező városvezetésre bíznák a várost. Biztatnak bennünket. Nagyon jó érzés, hogy megtalálnak minket a javaslataikkal, elmondják a hiányosságokat.  Többen visszahozzák a szórólapot, a hátuljára írva a problémákat, amelyekre megoldást szeretnének.

Arról is tájékoztatást adott, hogy a hétvégén a képviselő-jelöltek szórólapjainak kézbesítése is kezdetét veszi. Készül a választási programjuk, melynek összeállítása a lakosok igényei, javaslatai figyelembevételével történik. A lakosokkal folyamatosan konzultálva irányítaná a települést. Ezt a gyakorlatot követi immár 17 éve – hallottuk.


Az utcafórumon részt vett Georg Spöttle, a körzet képviselő-jelöltje, aki – kapcsolatai révén – abban is segítheti a várost, hogy újabb vállalkozások letelepedésével további munkahelyek jöjjenek létre. Az ide települő nagy cégeknek a helyi vállalkozások beszállítói lehetnek, így mindenki jól járna. Gémes László polgármester-jelölt hozzá tette, nagyon sok tervük van, ezek közé tartozik a 451-es út felújítása is.

Kép és szöveg: dt.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.