Kiemelkedő közszolgálati munkájukért huszonhatan kaptak elismerést

Augusztus 15-én Szentesen a Megyeházán került sor arra a hagyományos ünnepségre, amelyen a Szent István napi ünnepségek keretében, Szentes közszolgálatában kiemelkedő teljesítményt nyújtók kapnak elismerést.

Az elismeréseket immár utolsó alkalommal átadó Szirbik Imre polgármester köszöntőjében azt mondta: Akiknek az elismerés ilyenkor szól, talán egy fokkal még büszkébbek lehetnek rá, hiszen a javaslat azoktól származik, akik között a munkát nap, mint nap végzik. A napi munkában pedig az ünnep összes gondolata benne van, az, hogy az állam feladata a közjó szolgálata, biztosítani polgárai számára a lehető legnagyobb szabadságot, a biztonságot, kiszámíthatóságot. A szolgálat a kisdedek óvásától a város szép és rendezett arculatáig, a művelődés lehetőségeinek biztosításától az elesettek szolgálatáig, vagy az idősek gondozásáig, mindegyik a közjó szolgálatát jelenti – mondta. Szólt arról is, hogy a kenyérben benne van az ember teljes élete, az előkészítés, a vetés, a gondozás, a napi izzadságos aggódás. A város szolgálataival, szolgáltatásaival kapcsolódik ehhez a folyamathoz és igyekszik teljessé tenni a dolgozó emberek mindennapjait.


A közszolgálatban dolgozók munkáját megköszönve átadta az elismerést jelentő oklevelet és emlékplakettet Babovka Gézának, a Sport- és Üdülőközpont műszakvezetőjének, Baloghné Parai Mónikának, a Városellátó NKft. főkönyvi könyvelőjének, Borsi Árpádnak, a Városellátó NKft. szerkezetlakatosának, Botos Mónikának, a Sport- és Üdülőközpont gazdasági csoportvezetőjének, Bujdosó Jánosnénak, a Dr. Sipos Ferenc Parkerdő Otthon gondozójának.

Elismerésben részesült Csányi Ferenc, a Hajléktalan Segítő Központ szociális munkása, Erdei Anikó, a Közös Önkormányzati Hivatal nagytőkei kirendeltségének ügyintézője, Fekete Csilla, a Közös Önkormányzati Hivatal szociális ügyintézője, Gránicz Mihály, a Családsegítő Központ tanyagondnoka. Ugyancsak átvehette az elismerést Halmai Krisztián a Családsegítő Központ esetmenedzsere, Kocsis Erika, a Gondozási Központ szociális gondozója, Kovács Angéla, a Szentes Városi Szolgáltató Kft. könyvelője, Kovács Györgyné, a Szentesi Intézmények Gazdasági Szervezete vezetője.

Botos Mónika veszi át az elismerést.

Elismerésben részesült továbbá Kun Katalin Edit, a Sportközpont takarítója, Papp Sándor, a Városellátó NKft. parkgondozója, Pótári Istvánné, a Gondozási Központ szociális gondozója, Rajos-Varga Edit, a Közös Önkormányzati Hivatal pénzügyi ügyintézője, Ráczné Pető Orsolya, a Művelődési Központ pénzügyi munkatársa.

Szekeres-Dancsó Mónika elismerése.

Megkapta az elismerést Sáfrány Erzsébet, a Dr. Sipos Ferenc Parkerdő otthon ápolója, Sipos Violetta, a Központi Óvoda titkára, Sós István, a Szentes Városi Szolgáltató Kft. hő központ kezelője, Szabó Zsuzsanna, a Rákóczi Ferenc utcai Óvoda titkára.

Tamási-Juhász Zsuzsanna méltatása.

Az idei jutalmazottak között gratulált a polgármester Szekeres-Dancsó Mónikának, a Városi Könyvtár könyvtáros igazgatóhelyettesének, Széllné Molnár Gyöngyinek, a Városellátó NKft. helypénzszedő portásának, Tamási – Juhász Zsuzsannának, a Szentesi Intézmények Gazdasági Szervezete védőnőjének, valamint Túriné Varga Editnek, a Bölcsőde kisgyermek-nevelőjének.

Fotók és szöveg: Dömsödi Teréz

Halmai Krisztián elismerése.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.