Árvai Bálintra emlékeztek

-100 évvel ezelőtt egy embert próbáló, szinte minden családnak áldozatokat vagy sebesültet hozó háború után vesztes ország szétesett világában mindenki kiábrándult már mindenből, a vérontásból, a nélkülözésből. A boldog békeidők úgy értek véget, hogy nyomort, szenvedést, halált hozott az emberek számára. Voltak emberek, akik vállalták, hogy mégis megvédik ezt a közösséget. Emberek, akik húsból, vérből voltak, nem voltak hibátlanok, és a korszak minden összefüggését sem ismerhették. Tették azt, amit legjobb lelkiismeretük diktált. Az utókor feladata, ha már a történelmet nézi, tanuljon belőle. Hajtsa meg fejét azok előtt, akik bátrak voltak, mertek cselekedni, sajnos ezért többen méltatlanul fizettek életükkel. Ebből a korszakból a városnak két mártírja van, a barikád két oldaláról. Kiss Bélára áprilisban emlékeztünk, aki túszként a kiskunfélegyházi vasútállomáson végezte életét. Árvai Bálint, akit a megszálló csapatok, szó szerint, agyonvertek – emlékezett Szirbik Imre polgármester az Alsó-Református Temetőben, Árvai Bálint sírjánál július 30-án.

Az egykori mártír életútját Perczel Olivér, Budapest Főváros Levéltára főlevéltárosa, a Clio intézet munkatársa idézte fel.

-Árvai Bálint Szentesen született 1875. június 17-én. Szülei napszámosként éltek, később bolgárkertészettel foglalkoztak. Elemi iskoláit jeles bizonyítvánnyal végezte a református népiskolában. A tehetséges diákot a tanárai a város költségén szerették volna taníttatni. Ehhez az édesapja nem járult hozzá. Varga Benjámin cipészmesternél tanult 1893-ig. Szerette volna tovább képezni magát szakmájában, ezért Budapestre költözött. Itt került kapcsolatba a szervezett munkássággal. Tevékeny részese lett a kibontakozó munkásmozgalomnak. Hamarosan belépett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba, ahol felfigyeltek vitakészségére, meggyőző erejére. Fiatalkora ellenére egyre több megbízást kapott, népgyűléseken szónokolt, részt vett számos vidéki pártszervezet megalakításában.

1894-ben települt vissza Szentesre, és bekapcsolódott a helyi mozgalmi életbe. Hamarosan megalapították a Szociáldemokrata Párt helyi szervezetét. Ezután Szentesen is napirendre kerültek a szocialista felvilágosító népgyűlések, bérkövetelések, sztrájkok, amelyeken Árvai szónoki szerepeket vállalt. 1899-ben alapítója és szerkesztője volt az SZDP helyi újságjának. A lap következetesen képviselte a földmunkások és parasztok érdekeit. 1901-ben alapító tagja, majd 1905-től elnöke a Szentesi Hátrányos Népkörnek. A mozgalmi munka során ismerkedett meg és kötött házasságot Rácz Nagy Eszterrel, aki egy szentesi kárpitos lánya. 7 gyermekük született. Felesége a nőmozgalom oszlopos tagja lett, 1918-ban ő vezette azt a tüntetést, melynek következtében felemelték a hadiözvegyek segélyét.

Az első világháborúba behívták katonának. Az októberi forradalom változásai már Szentesen érték. Vezető szerepet kapott a novemberben alakuló Munkástanácsban, tagja lett az SZDP helyi pártválasztmányának is. Jelenős szerepet vállalt a decemberben induló pártlap, a Népakarat munkájában is. A Tanácsköztársaság idején különböző posztokat töltött be, a helyi munkáshatalom kiépítésén fáradozott. A román királyi csapatok 1919. április 16-án általános offenzívát indítottak a magyarországi Tanácsköztársaság ellen, melynek eseményei Szentesen mindössze 38 napon át tartottak. Szentest április 29-én szállták meg. A csapatok szállása a mai Petőfi iskolában volt. Összegyűjtötték a fegyvereket, megtörtént a helyiek összeírása. A lakosok falragaszokról, majd a cenzúrázott sajtón keresztül értesültek a megszállók követeléseiről. Nem működött a távíró és telefon sem, a város magára maradt, elzárva a külvilágtól. A román katonák megkezdték a kommunista gyanús személyek felkutatását, megtiltották a lakosság csoportosulását. Este 10 óra után kijárási tilalom lépett életbe. Megtiltották az utazást Erdélybe. A megszállók rekviráltak, fosztogatták a lakosságot.  Emellett természeti csapás is érte a várost, minden addiginál nagyobb árhullám zúdult le a Tiszán. Május 10-én a helyzet kritikussá vált, bármelyik pillanatban számítani lehetett a gátszakadásra. A töltés több helyen megcsúszott, a város végveszélybe került.

A Vörös katonák felhasználták az áradást a megszállók ellen, csónakkal áteveztek a túlpartra. Tiszasasnál felrobbantották a gátat. A gátszakadásra május 13-án került sor. Szentes az árvíz elől megmenekült, nem úgy a Tiszasas, Tiszaug, Bökény és környékbeli lakosok, akiknek házait elmosta a víz. Őket azután Szentesre telepítették. A Vörös Hadsereg július 24-én ellentámadást indított, ez volt a Tiszai Offenzíva. Az áttörés kezdetben sikeres volt, a vörös katonák kiszorították a román katonákat Szentesről, Szegvárról, Mindszentről. A sikeresen induló offenzíva azonban néhány nap után árulás miatt összeomlott. Másnap az ellentámadás miatt a vörös katonák a túlerő elől visszavonulni kényszerültek Csongrádra, feladták a szentesi hídfőt. A lakosság bemondása alapján a román megszállás végső mérlege 48 millió koronát tett ki. Más becslések szerint az összeg akár a 100 milliót is elérhette. Sajnos emberéleteket is követelt ez a háborús időszak. Kutatásom során 41 szentesi áldozatot találtam. Voltak közöttük katonák, de nagy számban civil áldozatok is. Közöttük volt Árvai Bálint.

Fotó, lejegyezte: Dömsödi Teréz

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.