Tóth József Színház és Vigadó – Jó ütemben haladnak a belső munkálatok

Szirbik Imre és Bődi Péter az építkezés helyszínén.

Megfelelő ütemben haladnak a Tóth József Színház és Vigadó építési munkálatai. Július 29-én sajtótájékoztató keretében járhattunk az épületben. Előtte azonban Szirbik Imre polgármester és a kivitelező Integrál ZRt. vezérigazgatója, Bődi Péter tájékoztatta az aktualitásokról a sajtó munkatársait.

Szirbik Imre elmondta, hogy a látványos külső munkálatok után előrelépés történt a színház technológia közbeszerzési eljárása folyamatában is. Három pályázat érkezett. Időközben az egyik pályázó, a hiánypótlást nem teljesítve, visszalépett. Az eljárás hatósági ellenőrzése után, az ősz folyamán dönthet a képviselő-testület, hogy a két pályázó közül kit bíz meg a színház technológiai munkák elvégzésével.

Itt sorakoznak majd a páholyok.

Bődi Péter vezérigazgató összegzésként arról számolt be, hogy a kivitelezési időszak közepén a homlokzati díszek több mint fele elkészült és a tetőhéjazat cseréjével is haladnak tovább a Kossuth utcai részen. Nagy feladat lesz a saroktorony komplett újrafedése, ezt hagyják utoljára. Közben folyik a leszerelt díszek utángyártása.
-A homlokzati díszbádogos szerkezetek, tetőablakok, tornyok cseréjével látványos fázist tudtunk produkálni. Várhatóan októberre érünk a végére, a hónap közepére lesznek elbonthatóak az állványzatok.

-A belső térben, udvaron folyó munka azonban kevésbé látványos. A színházi részen komplett szerkezetátalakítás történt, bontással, beltéri földmunkával. Új pinceszint épült ki, vasbetonfödém berakásával. Erre rákerültek már a színházi karzatok födémei is. A tetőszerkezeten kell még bonyolult átalakításokat elvégezni, hogy a színházi szerkezeteket, álmennyezeteket, zsinórpadlást, stb. fogadni legyen képes. Közben folyik a homlokzati téglaburkolatok felújítása is – említette.

Talajnedvesség elleni szigetelés.

Ott jártunkkor a legtöbben a pinceszinten dolgoztak, ahol a szerkezetépítési munkák befejezésével megkezdődtek a szakipari munkák. A gépészeti alapvezetékek szerelését, az elektromos alapvezetékek elhelyezkedését is láthattuk. Készül a kiszolgáló részek gipszkarton falazata. Dolgoztak a talajnedvesség elleni szigeteléseken. Előkerültek az építkezés közben olyan rejtett közmű vezetékeket, amelyeknek a közeljövőben oldják meg a kiváltását.

Kérdésünkre, hogy a korábbi, más cégek által végzett bontások hogyan befolyásolják a munkájukat, Béni Csaba építésvezető azt válaszolta, hogy a korábbi bontások nem mindegyike volt szakszerű. Statikai szempontból fontos acélgerendákat kell visszaépíteni, egyes falazatok külső aládúcolása is szükségessé vált az aktuális munkák zavartalansága érdekében.

Kép és szöveg: D. T.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.