Marika néni 90 éves

Az ünnepelt a képen jobbról.

Július 17-én a Gondozási Központ 2. sz. Idősek Klubjában ünnepelték Konkoly Mihályné Marika néni 90. születésnapját, akit a klub tagjai és munkatársai, valamint dr. Demeter Attila alpolgármester is köszöntött.

Dr. Demeter Attila köszöntése.

-Ha arról beszélünk, hogy születésnap, amiből évente egyetlen egy van, úgy gondoljuk, hogy ez az a nap, amikor egyedül vagyunk. Pedig nem vagyunk egyedül. Velünk van az édesanyánk. Amikor megszülettünk, az ő karjában voltunk. Mindegy, hogy a körülmények jók voltak, vagy kevésbé jók. De az édesanyánk mellett ott van mellettünk a család, és azok a barátok, akik az évek során mellénk szegődtek… – mondta az alpolgármester, aki Robert Burns: John Anderson szívem John… c. versével lepte meg az ünneplőket.

Marika néni 1929. július 17-én született. Tanyán élt mezőgazdasággal foglalkozó szüleivel és három fiú testvérével, akik sokat kényeztették őt. Majd a fiúk elkerültek Budapestre és idővel a látogatások is ritkultak.

Marika néni egy rúzst is kapott ajándékba.

1959-ben ismerkedett meg a férjével, akivel 47 éven át éltek boldog házasságban. Gyermekük nem született. A házaspár azonban minden lehetséges időt együtt töltött, sokat utaztak, kirándultak.
Marika néni a Háziipari Szövetkezetben dolgozott egészen nyugdíjba vonulásáig.

Férje halála után a házi gondozók kezdték segíteni, így került a klubba 2009-ben. Nagyon aktívan vesz részt az óta is a klub életében. Szeret szerepelni, kirándulni.

Szatmáriné Barna Edit klubvezető versbe szedett gondolataival is megajándékozta az ünnepeltet, íme, ebből a versből egy részlet:

„Születésnap köszöntésre
öltöztünk fel ünneplőbe.
E tortán 90 gyertya ég.
Az ünnepelt éppen ennyi még.
Kívánjuk ezután,
100 is égjen a tortán.

Kit köszöntünk most e percben?
Elárulom megszeppenve.
Konkoly Mihályné a neve
Meghajolunk tisztelegve…”

Kép és szöveg: Dömsödi Teréz

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.