Eleink és a szalonna

Emlékszem, van annak már vagy négy évtizede is, amikor még gyakoribbak voltak a nyári disznóvágások. Jó alaposan besózva, édesapám is érlelt a napon kisebb szalonnadarabokat, azokat azután reggel, este, kedvére szeletelte, falatozta. Már nagyapám is így csinálta…

A Derekegyházi Húsvágó és Feldolgozó Üzem mintaboltjaiban is rendszeresen kapható sózott szalonna. A Rákóczi Ferenc utcai mintabolt üzletvezetője, Szűcs Antal ajánlja szalonnájukat az ily módon történő tovább érlelésre. Azt mondja, ahol manapság is vágnak sertést, a szalonnáját 2-3 kilogrammos darabokban, alaposan besózva érlelhetik 4-5 napon át úgy, hogy reggel kiteszik a tűző napra, este pedig beveszik fedett helyre.

-A napfény enyhén avaskás ízt ad a szalonnának. Az ötödik nap után eltávolítjuk róla a só legjavát, majd szeletelve lehet fogyasztani. Hozzá tette, hogy ezt a szalonnát már ne süssük meg, ne tegyük ételbe, kizárólag nyers fogyasztásra alkalmas! A hentesmester szólt arról is, hogy eleink azért fogyasztották rendszeresen a sózott nyers szalonnát, mert a szervezet anyagcseréjét rendben tartotta.

Ám az üzletben kapható sózott szalonna kellemes csemege a nyársra, vagy egyszerűen kakastaréj formájúra sütve is. A vékony szeletekre vágott szalonna színét bevagdaljuk, megsütjük. Olyan formája lesz, mint a kakastaréjnak. Egyszerű, ropogós, finom csemege.

A szentesi Zöldségpiac melletti mintabolt kínálata megtalálható Csongrádon is a Fő utca 20-24. szám alatt. A további mintaboltok: Kecskemét Piaccsarnok, Budai u. 2, Szeged, Mars tér Nagycsarnok, a buszpályaudvar mögött. 

Kép és szöveg: dt.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.