Bosszantó…

Örömmel vettem tudomásul, hogy Szentesen is van,”Enni adok” doboz, ahova felesleges ennivalót tehetünk, ami még fogyasztható. Néhányszor már én is tettem bele, mint sokan mások. Láttam is, egy szegényesen öltözött valaki, vett ki belőle valamit, s a ligetben egy padon jó ízűen megette. A segítésnek nagyon szép lehetősége, ami nem megalázó, hiszen az vesz el belőle, akinek szüksége van rá, nem telik vagy nagyon kevés telik ennivalóra.

A múlt héten találkoztam egy ismerőssel, aki felháborodva kezdte el mesélni, mit látott egy csütörtöki napon este, hat óra után. Valaki – lehet nem is szentesi -, egy gyerekekkel, kipakolta a dobozt. Nem is lett volna baj, bár figyelmeztető kiírás van, hogy annyit vigyen el mindenki, amit megeszik, mert kellhet még másnak az ennivaló. Na, ez a hölgy nem törődött ezzel. Jól öltözött volt ő is, és a vele lévő gyerek is. Elmesélés alapján, telt volna bőven ennivalóra. Miután kipakolt minden ennivalót a dobozból, történt a minősíthetetlen eset, drága autó csomagtartójába betettek mindent, majd beültek és elszáguldottak, mint akik jól végezték dolgukat.
Ha kivesznek egy valamit, mert úton vannak, s a gyerek éhes és sietnek, vagy beteg valamelyikük, még talán el is fogadom. De így? …
Valamilyen szinten szegény volt a kipakoló, érzelmi, empatikus téren. Irigyelte mástól azt a néhány esetleg jobb falatot? Remélem, nem ismétlődik meg sem nálunk, sem máshol ehhez hasonló eset, ahol jól működnek ezek a dobozok. S valóban az kapja meg az ételt, aki rá van szorulva, akinek szánták a segíteni akarók.
Emberek, ha tudunk otthon enni, ne együk el más elől a falatot, ne legyünk ilyen harácsolók és önzők!
Nyáron, ha lesz az idén nyár, úgy is figyelni kell, hogy nehogy gyorsan romló étel kerüljön a dobozba!
Ne rontsuk el a rászorulók örömét, s a lelkes önkéntesek munkáját. Nagyon emberi dolog, ez a kezdeményezés, s aki szeretne és tud, miért ne segíthetne így is, annak, aki rászorul, jó példát mutatva a gyerekének.
Bízom benne, ez egyszeri eset volt, és nem lesz általános.
Ne veszítsük el segítő szándékunkat és optimizmusunkat, segítsünk, ha tudunk. Ha van olyan étel, tartós élelmiszer, amire nincs pillanatnyilag szükségünk, pl. konzerv vagy egy üveg lekvár, tegyük jó szívvel a dobozba! A Dózsa ház Csongrádi úti falán található.
Saját nevemben, és a doboz megvalósítói nevében köszönöm, aki eddig tett valami ételt, olyan szándékkal, hogy segítsen a rászorulókon.
füredi zsuzsa
(Fotó: dt.)

Megjelent a http://ekonyvtar.vksz.hu/?docId=41990 online lapszámunk 2. oldalán.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.