Tizenhetedszer túráznak Dobos András emlékére

A felvétel a tavalyi túrán készült.

A szentesi Árpád Szabadidős SK ezen a hétvégén ismét, immár tizenhetedik alkalommal hívja túrára a kerékpározás szerelmeseit. A Dobos András gépjárműoktató emlékét őrző túra szervezője, Ignácz János, akit annak idején Bandi bácsi tanított, a klub lövész szakosztályát vezeti, de a kerékpározás is szenvedélye. A kezdetektől részt vesz a túrákon, valamint az őt követő lelkes kis csapat irányítója a szarvasi Ifjúsági táborba, és vissza, valamint a túrahelyszínek között.

Érdeklődésemre elmondta, hogy a pünkösdi hétvége meghatározza a túra pontos időpontját, így került most erre a hétvégére a rendezés. A túrán általában 15-25 fő közötti létszámban vesznek részt fiatalok, a csapat összetétele változó, ebben az évben budapestiek is csatlakoztak a túrához .
A három nap során kirándulnak a környékben és Bandi bácsi emlékére KRESZ vetélkedőt is rendeznek, ami többek között egy 25 kérdésből álló teszt kitöltését is jelenti.  Ily módon is bővítik a fiatal résztvevők ismereteiket a balesetmentes közlekedés érdekében. A Dobos család rendszeresen részt vesz az oklevelek és érmek kiosztásában. Ha valaki kedvet kapott a túrázáshoz, a 20/378-3840-es telefonszámon még az indulás előtt, mielőbb érdeklődjön a részvétel feltételeiről.
Jó utat, sok szép élményt kívánunk a kis csapatnak!

 dite

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.