Szentesi Nyár 2019 – Mozgalmas napok jönnek

A Megyeháza udvarán már áll a színpad. A székek egymásba rakva várják, hogy az első nyári színházi estére újra elfoglalja rajtuk a helyét valaki. Már nem kell sokat várni.

Ma reggel ezen a színpadon a média munkatársai tájékozódhattak arról, milyen programjai lesznek idén a Nyári Szabadtéri Színháznak, s milyen további kísérő programok közül lehet választani a fiataloknak, idősebbeknek.  

Szirbik Imre polgármester a sokrétű, gazdag programkínálat kapcsán kiemelte, idén 50 éves Szentes és Bácskatopolya testvérvárosi kapcsolata. Ez alkalomból június 27-én kerül sor a Szerb-magyar estre a Cirkalom Néptáncegyüttes és a Vuk Karadzic Néptáncegyüttes közreműködésével.  Szólt arról, hogy a programok összeállításánál a tradíciókra épp úgy figyeltek a munkatársak, mint az új gondolatok és elképzelések érvényesülésére. Így legyen olyan alkalom, amikor a szentesi kötődésű művészek elhozzák kollégáikat, együtt, közösen megmutatva azt, hová jutottak, milyen színházat csinálnak.

A képen balról: Torday Henrietta, Lantos Erik, Szirbik Imre, Ombódi Csilla és Fodor Csaba.

A polgármester beszélt arról is, hogy szeretnék a helyi vendéglátóhelyeket ösztönözni arra, hogy „a város a városért” szemlélettel, éppen a július 5. Anonym Night We Love party éjszakáján a vendégek kiszolgálásában nyújtsanak segítséget.

Lantos Erik, a We Love Szentes program szervezője, az önkormányzat teljes támogatását élvezve olyan újszerű kezdeményezést valósít meg, amilyen még nem volt Szentesen, hallhattuk. Július 5-én 20 órától az IH gödörben fellép pl. Cashtag, vagy Joerjunior, és az éjszaka sztárvendége a svéd nigériai énekes dr. Alban lesz. A rendezvény ingyenes, jelentették be, ahogy azt is megtudtuk, hogy jelentős társadalmi üzenete egymás elfogadása, az emberség, az együttérzés. Az éjszaka folyamán „Fogadj el!” Fotópont is működik majd.

Fodor Csaba, a Szentesi Művelődési Központ megbízott igazgatója utalt arra, hogy az elmúlt hónapok folyamatosan hozták elő az újabb és újabb változásokat az intézmény életében. Örvendetesnek nevezte, hogy újra a fiatalok kedvelt helye lett az ifjúsági ház a péntek esti diszkóknak köszönhetően. A július 5. rendezvény is ennek az újszerű szemléletnek az eredménye.

Ombódi Csilla, a művelődési központ programszervezője a 12 évre visszatekintő Nyári Szabadtéri Színház programjait ismertette, hozzátette, hogy a szerbest után szerb ételspecialitásokat is lehet kóstolni. Kiemelte, most már lehetőség van az online belépőjegy vásárlásra is.

Hamarosan minden postaládába eljut a Szentesi Nyár programismertetője, hogy időben lehessen a kikapcsolódási lehetőségek közül választani.

Dömsödi Teréz

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.