Terézke-blog 18: Fészekmese
![](http://www.varosivisszhang.hu/images/2019/05/Dscf4520.jpg)
Ez az év, számomra a madarak éve. Van az úgy, hogy felbukik a tekintetem a kis röpdösőkben itt is, ott is, ahogy dolgukat végezve, felkapkodnak egy kis elemózsiát a földről. Ide szökkennek, oda röppennek, amint néhány héttel ezelőtt az én kis rozsdafarkúm is.
Egyik
április elejei szombat reggelen mindjárt az szúrt szemet, hogyan került annyi
piszok a járdára? Száraz fűszálak,
pihék, még a virágláda is telis-tele lett, úgy szedegettem le az árvácskáról,
amikor összesöpörtem.
Másnap megláttam őt, a kis tojó házi rozsdafarkút, ahogy kitartóan ide-oda
röpköd, mintha nem akarna tágítani egy bizonyos helyről. Fényképezőgép a
kézben, elkezdtem követni, amikor hirtelen felnézve észrevettem a nyitott
terasz gerendáján az épülő fészket. A kis rozsdafarkúm szorgalmasan dolgozott,
ez volt a magyarázat a minden egyéb ok nélkül leszóródó szemétre a járdán.
![](http://www.varosivisszhang.hu/images/2019/05/Dscf4522.jpg)
Igen elcsodálkoztam, s már van mit figyelnem távolról és közelről, vagy éppen anya konyhájának ablakából. A kismadár, heves forgolódással mélyítette, igazgatta a fészkét, sebesen el-, és visszarepült, szájában újabb és újabb építőanyaggal érkezve vissza.
Azon kezdtem morfondírozni, hogy bizony nem jó helyen lesz ez a fészek. Én itt folyton jövők, megyek, ajtót nyitok, csukok, pöntyi, a macskám is jön, nyávogva, zavarni fogja a madárka nyugalmát. Ez a vékony, áttetsző tető szélben hangos zörgésével riaszthatja meg, s persze melege is lesz alatta – gondoltam magamban.
![](http://www.varosivisszhang.hu/images/2019/05/Dscf4525.jpg)
Azután egyszer már látom, kitartóan ül a kis szürke a tojásokon. Déltájt rettentően melege volt, amilyen tágra csak ki tudta nyitni a száját, úgy lihegett. Megsajnáltam, hiszen legalább kétszer költ, mi lesz majd a nyáron…
Pár napja arra lettem figyelmes, hogy nem látom a rozsdafarkúmat. A párja eddig is ritkán tűnt fel, de hol a kis tojó? Üres a fészek, nincs mozgás, és nem is ül benne. Valami baj történt vajon vele, vagy tényleg rádöbbent, hogy mégis rossz helyen rakott fészket? Nagyon elszomorodtam.
![](http://www.varosivisszhang.hu/images/2019/05/Dscf4524.jpg)
Május elsején estefelé kedvem szottyant egy kis kerti munkára. Rendet raktam a vén diófa alatt, kikapáltam a gyomot, virágmagokat ültettem helyettük mondván: hátha sikerül a felfutó virágokkal eltakarni a ki tudja még mikor mire lesz jó, farakást. Sarkantyúka, hajnalka, igénytelen növények, gazdagon virágzók és szépek. Milyen jó is lenne, ha sikerülne szépen felfuttatni, egyiket az egyik, a másikat a másik oldalról – serénykedtem.
A madárpár
egyszer csak felbukkant. Követni kezdtek, hiszen a felkapált árnyas terület
számukra ennivaló sokaságát rejtette. Nagyon megörültem, hogy megvannak,
nincsen semmi baj. S már újra én is figyelni kezdtem a mozgásukat. Egészen a
fészekig követtem őket. A gerendára leszállt előbb a tojó, utána a hím, szájuk
telis-tele volt elemózsiával. S ma már megjelentek a fészek szélén az apró
pihés fejecskék, hatalmas, tágra nyitott csőrükkel. Pöntyit gyorsan
leparancsoltam az ablakpárkányról, hogy a látványa se zavarja a madárkáimat.
Örülök, hogy nagyon is él a fészek, s hogy követhetem a kis fiókák növekedését.
A tompa halk cserregés arra utal, ezek a madárkák úgy nőnek, mint a pumpával
fújt lufi. Hipp-hopp, ki is repülnek. S majd úgy eltűnnek, mint a téli katica a
folyosói virágról. Azóta se láttam. Őket azután látom majd?
Szentes, 2019. május 02. Szerző: Dömsödi Teréz
![](http://www.varosivisszhang.hu/images/2019/05/DSCF5066-1024x768.jpg)