A Kárpát-medence kutató diákjai találkoztak Szentesen

Az elmúlt hét végén adott otthont a Horváth Mihály Gimnázium a Tudományos Diákkörök XIX. Kárpát-medencei Konferenciájának. A Kutató Diákok Országos Szövetsége rendezvényének rendezési jogát a gimnázium, tanulói eddigi eredményes munkájának köszönhetően érdemelte ki. A pénteki és szombati szekcióüléseken tizenkettő tantárgyban közel százötven diák adott számot ismereteiről. Az így szerzett pontokat kiválóan tudják hasznosítani tovább tanulásuk során, a felvételi alkalmával. Ők mindnyájan győztesek – hangzott el a pénteki megnyitón, hiszen életre szóló tudással, tapasztalásokkal gazdagodtak a sok plusz munka során, amelyet a választott témáik kutatására szenteltek.

Dr. Korcsmáros Tamás, a Kutató Diákokért Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Az ide érkezőknek volt módjuk a két nap során megismerkedni Szentessel, strandolni, a diáktársakkal a kutatásaikról beszélgetni, információkat cserélni. A találkozó emlékére egy emlékfát is elültettek az iskola közelében.

Kép és szöveg: dite

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.