Nőnapi gála rózsával

A hagyományoknak megfelelően március 8-án, a Nemzetközi Nőnapon a Szentesi Művelődési Központ és Szentes Város Önkormányzata szervezésében ismét volt a Megyeházán Nőnapi gálaműsor.

Telt ház mellett, a Bongó Trió élőzenei kíséretével szórakoztatta a hölgyeket és urakat Kónya Krisztina és Andrejcsik István, mindketten a Szegedi Nemzeti Színház művészei.  

A vendégeket, a hölgyeket Szirbik Imre polgármester is köszöntötte, aki ezúttal azt mondta: lenne inkább ez az egyetlen nap, amikor a viták, konfliktusok rendezéséé a főszerep, utána a további 364 napon csak a béke, a szeretet és megbecsülés, a teljes figyelem hatná át a lányok és asszonyok mindennapjait.

A legszebb, legnépszerűbb nóta, operett slágerek jó kedvre derítették a közönséget, majd az aulában, hazafelé menet, mindenkinek jutott egy-egy szál gyönyörű rózsa, az emlékezetes, szép pillanatok így sokáig élnek a résztvevőkben.

Kép és szöveg: Dite

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.