“Az ecset színfóniája” – A klasszikus és kortárs összhangzata

Ma, január 10-én délután a Tokácsli Galériában nyílt K. Szabóné Licsicsányi Rózsa festménykiállítása. Az alkotásokat Kálmánné Szabó Erzsébet, a Szivárvány Művészeti Iskola (Művészetek Háza) igazgatója ajánlotta a megjelentek figyelmébe.

K. Szabóné Licsicsányi Rózsa nyugállományba vonulása óta, immár 25 éve szabadidejének legjelentősebb részét a festészetnek szenteli. Azonban a képzőművészetek és a zene iránti érdeklődése mindig is különleges összhangzatot teremtett az életében. Önmaga belső világát keresve és megtalálva, a hiteles közlésre képessé válva, gyakran előfordul, hogy éppen a zenei élmény értelmezése szolgál számára egy-egy festmény gondolatául.

Az alkotó.

Kálmánné Szabó Erzsébet kiemelte, hogy az alkotó remek érzékkel nyúl a klasszikus festészet eszközeihez, témáihoz, ám ezen eszményített és képi világot egyre gyakrabban a kortárs eszközökkel ötvözi. Gondoljunk a képeken látható erőteljes fény-árnyák hatásokra, vagy a csendéletek expresszív színhasználatára. Rózsa nyitott az internet adta ismeretszerzési lehetőségek iránt is. Éppen ezért él olyan képi üzenetekkel, mint a Cipészműhely, vagy a Kovácsműhely c. festményein, amikor a múltat idéző, a múlt értékeit és tárgyait megörökítő szándékát mutatja meg. A képek szimbólumvilága a nézők számára azt örökíti át, hogy a ház a képeken az otthon melegségét, békéjét, a folyó, a csónak az idő sodrását, az erdő széle a fényre érkezést, a változóban az időtlenséget fejezi ki. A képek éppen attól csodálatosak, hogy megtalálhatjuk bennük a magunknak szóló üzenetet.

Fent a Kovácsműhely, lent a Cipészműhely c. kép.

Rózsa első tárlata a Péter Pál Polgárházban volt 2004-ben – hallhattuk. Azóta országos elismerések, újabb és újabb kiállítások a megyében és az országban látogatók sokasága számára juttatta el az üzenetet Szentes utcáinak szépségeiről, a Kurca, a környező táj, az emberek formai, lírai kolorisztikus harmóniájáról, az alkotó hovatartozásának erényéről, misztériumáról. A most kiállított képegyüttes harmóniája is ebben rejlik. Befogadásukat segíti a klasszikus festészet kifinomultsága, a színek és a kortárs formavilág fel-felcsillanó összhangzata, ami bepillantást enged a néző számára az etikus, humánus, igazmondásnak nevezhető gondolatiságba.
A kiállítás február 2-ig látogatható.
Kép és szöveg: Dömsödi Teréz

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.