Karácsony

Minden évben eljön a karácsony, igaz gyakran nagyon korán kopogtat be. Már október végén megjelennek a szaloncukrok, egyes sütemények, a boldog karácsonyt hirdető táblák.

Szerencsére a karácsonyi dalok csak az adventi fények bekapcsolásával hallhatóak, a karácsonyi vásárok kezdetével.
Mire december 24. lesz, sok embernek már elege van az egészből, elköltött egy csomó pénzt, de elfelejtett arra gondolni, ami a legfontosabb.
A karácsony az öröm, a békesség és a család ünnepe lenne, s ebben benne van természetesen a szeretet is. Erre elfelejtünk gondolni gyakran, s már a gyerekeknek is csak az a fontos, milyen értékű ajándék van a fa alatt, mi mibe került, pedig…
Egy őszinte beszélgetés, egy szelet sütemény, egy nagy séta, de nem egyedül, néha nagyobb örömet jelenthet, mint egy pénzen vett ajándék. Gondoljunk erre is. Nemcsak az ékszer és bőrtáska az ajándék, egy telefonhívás, egy email, amire választ várnak – lehet az.
Olyan jó lenne nem elcsépeltté tenni ezt a szép ünnepet, Jézus születésnapját.
Örüljünk, ha együtt lehet a család és emlékezhetünk azokra, akik már nem lehetnek velünk, a régi karácsonyokra, amikor ropogott a hó a talpunk alatt, amikor az éjféli misére mentünk együtt, néha kicsit álmosan.
Értékeljük az együttlét örömét, de ne csak ilyenkor – az év minden napján!
Sokat hallunk decemberben a szeretetről, de gyakoroljuk, vagy csak üres frázis, mint a – hogy vagy? Jaj, de nehogy meg kelljen várni a választ, valójában nem is érdekli a kérdezőt. Legalább ilyenkor Advent idején legyünk őszintén érdeklődőek, figyelmesek egymással. Legalább próbáljuk meg, menni fog, ha őszintén szeretnénk.
Ha minden igaz fehér vagy legalább fehéres lesz a karácsony, az égiek akartak örömet szerezni, próbáljunk meg mi is egymásnak, s megtanítani a gyerekeinknek milyen jó érzés ez.
Meghitt, békés, őszinte szeretetben gazdag, áldott karácsonyt kívánok az olvasóknak és minden embertársamnak.

füredi zsuzsa

Megjelent a http://ekonyvtar.vksz.hu/?docId=41635 online lapszámunk 1. oldalán.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.