Tartalékképzés a hitelválság miatt a takarékszövetkezetnél – Közkedvelt pénzintézetek

A Szegvár és Vidéke Takarékszövetkezet magyar tulajdonú pénzintézet. Tagjait, és a régi ügyfeleket megbecsülve, rugalmasan nyit a változó igények felé. Kis János elnök-ügyvezetõ igazgatót elõször arról kérdeztük, hogyan értékeli a takarékszövetkezet 2008-as évét?

– Terveink fölött zártuk az elmúlt évet, de vannak azért olyan területek, mint  pl. a betétgyûjtés, ahol az elõzõ évek tendenciáját nem sikerült megismételni. Az év vége felé a forrásokért hatalmas küzdelem folyt a bankok között. A hitelezés területén viszont elõre léptünk, mivel több mint 1 milliárd forinttal nõtt a hitelállományunk. Míg a vállalkozások nagyobb igénnyel jelentkeztek, addig az ingatlanfedezetes hiteleink iránti kereslet csökkent, – összegzett.
A számszerû eredményeik miként alakultak?
– A mérleg fõösszegünk 19,9 milliárd forint volt év végén, az adózás elõtti eredmény a 12 millió forintot meghaladja. Ha azt vesszük, hogy több mint 400 millió forintot fordítunk az esetlegesen veszteséget produkáló hitelezési terület tartalékaira, akkor ez a szám jelentõs. Az eredményeinkért köszönettel tartozom a dolgozóinknak, az ügyfeleinknek és nem utolsó sorban a közel 600 fõs tagságunknak, akik a mûködésünkhöz szükséges tõkét biztosítják. Õk pontosan tudják, hogy nem lenne olyan pénzügyi szolgáltató, aki a kistelepülésen élõket kiszolgálná, mint Felgyõ vagy Bokros… A városokkal együtt már 13 településen, Csongrád megye északi részén és Bács-Kiskun megye egy részén vagyunk jelen, – mondta.
A jelenlegi válság hatásait milyen módon próbálják kivédeni?
– A bankok már a múlt év második felében is forrásszûkében voltak, – vázolta Kis János. – A betételhelyezési kedv fokozódott, mivel nõttek a betéti kamatok. A forrásköltségek növekedésével azonban a hitelkamatok is rendkívüli ütemben gyarapodtak. Mivel az ügyfelek kevesebb jövedelemhez jutnak, problémák adódnak a hitelek törlesztésével. 2009-ben is ezért  tartalékképzésre készülünk. Ahogy a vállalkozások és a lakosság, mi is a túlélésre rendezkedünk be, – tette hozzá.
A hiteleseik közül mennyien vannak bajban?
– Szerencsére szövetkezetünk hitelállományának 5%-át sem éri el a deviza alapú hitelek aránya. 2009. elején minden adósunkat megkerestük, és részükre négy féle megoldást ajánlottunk fel. Ezek közül inkább a futamidõ hosszabbítást és a törlesztõrészlet csökkentést választották az érintettek.

Az elnök-ügyvezetõ arról is szólt, hogy korábban a cenzúra bizottságok 10%-ban hitel átütemezéssel és fedezetcserével, 90%-ban az új hitelek elbírálásával foglalkoztak. Most fordult a kocka, az új hitelek csak 30%-ot képviselnek, és 70%-ot tesz ki a meglévõk gondozása. E-mellett azoknak is jelentõsen megnõtt a száma, akik nem tudják, vagy nem akarják fizetni a törlesztéseket. Nagy gond továbbá a végrehajtási eljárások elhúzódása, ami tovább növeli az adósok terheit.
Milyen újdonságokat tud ajánlani az ügyfeleknek, maradnak-e az eddigi népszerû termékek?
– Igen. Az elmúlt idõszak slágerterméke az 1 hónapos lekötésû Méhecske betétjegy, amely folyamatosan váltható. A másik ilyen a Kiskaptár betétjegyünk, amely 3 hónapos, sávos kamatozású, már az elsõ hónap után is kap kamatot az ügyfél, (EBKM   9,5%).
– Kidolgoztuk az új számlacsomagokat mind a lakosság, mind a vállalkozói kör részére. Próbáljuk az igényeknek megfelelõen vagy olcsó tételdíjjal, vagy kedvezõ havi költséggel kiszolgálni mindazokat, akik nálunk vezetik a számlájukat. Reméljük, az idén még többen lesznek.
Kis János örömmel nyugtázta, hogy kiemelkedõ az elektronikus forgalmunk. A dombornyomott Visa kártyákból fogy a legtöbb. Az elektronikus banki szolgáltatásaik közül a legjelentõsebb a “házi-bank” szolgáltatás, amelyet az interneten keresztül igényelnek az ügyfeleik. Mivel az elõzõ évben ingyenes volt, meg is duplázták a 2007. évi ügyfélszámot. A bankkártya forgalom fedezet vizsgálatára pedig az idén bevezetik az online-autorizációt.
A sok-sok hitelre várakozó számára tud biztatót mondani?
– Tény, hogy elõnyben részesítjük a megbízható  régi ügyfeleinket, de nem zárkózunk el azoktól sem, akik elõször kopogtatnak be hozzánk. Újdonság, hogy az MFB konstrukcióit mi is forgalmazzuk, ill. közvetítjük. Ezekrõl, és  saját kedvezõ kamatozású hiteleinkrõl érdeklõdjenek a kirendeltségeinken.
Köszönöm a beszélgetést!        
Dömsödi Teréz
(Fotó: Dömsödi Mihály)

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.