Ballagó Pillangók

Június 2-án a Móricz Zsigmond Művelődési Házban került sor a Farkas Antal utcai „Kincskereső” Óvoda iskolába készülő, az óvodától búcsúzó Pillangó csoportjának ballagására.

A 25 apróság sokat dolgozott és öltözött ezen a délelőttön. Először csodaszép népviseletben adtak elő népi játékokat, majd ki-ki a kedvenc ruhájában vett részt az óvodában tanultak bemutatásában. Számot adtak ugyanis a színpadon arról, hogyan ünnepelték a jeles napokat, mint a farsang, a karácsony, vagy éppen a Márton nap. Elmesélték, megszerette-e a tekergő kismackó a közösségi életet, azaz az első bizonytalan, félénk lépésektől hogyan jutottak el a barátságokig, s végül, láthattuk, mennyire megható és szomorú búcsúzni egymástól, az óvó néniktől, dajka néniktől, attól a békés, nyugalmas, játékos könnyedségtől, amit szeptembertől már a felelősségteljes, s egyre felelősségteljesebb diákévek fognak helyettesíteni.

Virág, ajándék ABC-s könyv, közös tabló a szülőktől, ajándékok, emlékek, kinek három, kinek négy esztendő legszebb pillanatai, amelyek ezen a szomorkás, esős délelőttön élénken felvillantak. Így maradnak meg egész életükön át. Ahogy kint a felhők szórtak könnyeket, bent a nagyterem forgatagában is volt egy kis zápor…

Talán lesznek majd többen közülük, akik nagyon hosszú időre, netán örökre tovább szövik a barátság aranyfonalát.

Kép és szöveg: Dömsödi Teréz

 

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.