Elismerések a kamaránál

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökének előadása indította a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (CSMKIK) május 11-i küldöttgyűlését Szegeden. A szervezet vezetője a fenntartható gazdasági fejlődésről, a kamara munkájáról, valamint a további gazdaság fejlődéséhez szükséges összetevőkről beszélt a rendezvényen. Ezt követően Nemesi Pál, a megyei gazdasági önkormányzat elnöke a megye gazdaságáról, és annak jövőképéről szólt.

Előadásában dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezetője kiemelte, hogy a következő évek legfontosabb feladata az lesz, hogy a 4 százalékos gazdasági növekedés fenntartható legyen. Mindehhez egyebek mellett politikai stabilitásra, a jelenlegi gazdaságpolitika folytatására, költségvetési fegyelemre, a termelékenység, a hatékonyság fokozására és bérfelzárkóztatásra lesz szükség. Továbbá elengedhetetlen az Ipar 4.0 folyamataira való felkészülés, az uniós támogatások folyamatossága, a versenyképesség növelése, a gazdaság fehérítése és a szakképzett munkaerő. Az MKIK elnöke összefoglalta a kamara elmúlt években végzett munkáját, sok más mellett szóba került a bürokrácia csökkentésében, az üzleti bizalom növelésében, és a tudás alapú gazdaság kialakításában tett erőfeszítéseket.

Erős ipar nélkül nincs erős gazdaság – kezdte előadását Nemesi Pál, a CSMKIK elnöke. A vezető beszédében elmondta, hogy a megye jelenleg 4 százalékkal veszi ki a részét a magyar gazdaság teljesítményéből. Tovább erősítette, hogy az előrelépéshez a rendelkezésre álló jó infrastrukturális háttérre alapozva az ipar volumenén kell növelni a 23 ezer rendezett kereskedelmi és iparkamarához tartozó vállalkozást tömörítő térségben. A fejlődéshez az ipar mellett a jó mutatókkal rendelkező tudásipar erősítése, a cégek és az egyetemi tudáspotenciál összehangolása is fontos hozzávaló lehet. Kifejtette, hogy a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a megye gazdasági jövőképének kialakításakor úgy látták a tudásipar mellett, a zöldgazdaság, az egészségipar, az élelmiszeripar és kereskedelem, a programturizmus és az IKT és technológiai szektor kell, hogy meghatározó legyen a fejlődéshez.

Az eseményen több kamarai elismerés átadására is sor került. Dr. Parragh László átadta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Emlékplakettjét dr. Kőkuti Attilának, kamaránk ipari alelnökének, a Csongrád Megyei Fejlesztési és Képzési Bizottság elnökének, a Tornádó International Kft. tulajdonos ügyvezetőjének. Az elismerés – amelyről az MKIK elnöksége döntött – a kamarai mozgalom területén több éves kimagasló, példamutató tevékenység illetve életmű elismeréseként adományozható évente, legfeljebb öt személy részére.

A küldöttgyűlésen átadásra kerültek a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tagozati díjai is. A Szolgáltatásért Díjat a Frame Könyvelési és Adótanácsadó Irodát működtető azonos nevű kft.; a Kézművességért Díjat Ribizsár Péter gépjárműjavító kisiparos, Aranykoszorús Mester; az Iparért Díjat Tóth István, a Váll-Ker Kft. ügyvezetője; míg a Kereskedelemért Díjat Csiszár István, a Csiszár Mesterszakács Kft. vezetője kapta. A díjazottakat idén a hódmezővásárhelyi Ambrus Sándor, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöki aranyérmese, tízszeres “Magyar Kézműves Remek” díjas népi iparművész alkotásaival, egy-egy általa készített pereckulaccsal ismerték el.

Az elismerésben részesült diákok.

A gazdasági önkormányzat gyűlésén oklevelet vehetett át a Szakma Kiváló Tanulója Verseny és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny 6 Csongrád megyei dobogósa, valamint felkészítő tanáraik és gyakorlati képzőhelyeik. A Szakma Kiváló Tanulója Versenyen Bús Kitty kozmetikus szakmában 2. helyezést; Krizsán Péter Zoltán hegesztő szakmában 3. helyezést ért el. Az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen 1. helyezést ért el Luncz Lili kereskedő, Kis László pedig automatikai technikus szakmában; valamint 3. lett Farkas Benjámin mechatronikai technikus és Csikós András automatikai technikus szakmában. Emellett elismerés kapott a Szakma Kiváló Tanulója Verseny döntőjén 5. helyet elérő Fövényes Anikó is, aki ács szakmában került a legjobbak közé. Emellett elnöki elismerő oklevelet kapott a CSMKIK-től Tóth József, a Schlosser Mester Kft. alapítója, valamint Jójárt Miklós, a Korner Kft. ügyvezetője, a Magyar-Szerb Kereskedelmi és Iparkamara ügyvezető alelnöke is.

Az eseményen a kamara küldöttei elfogadták a 2017-es pénzügyi beszámolót, az előző évben elvégzett munkáról szóló beszámolót, valamint a 2018-as évre szóló munkatervet és költségvetést is.

Martonosi János

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.