Virágos világversenyben Szentes

Városunk 2013-ban kategóriájában ezüstérmes lett a LiveCom Élhető Városok Világversenyén, a versenyt a kínai Xiamenben rendezték. Ez az eredmény tette lehetővé, hogy az idén meghívást kapjon a Communitics in Bloom világversenyre, amelyen további öt településsel együtt méretheti meg magát. Ma délelőtt a Városházán az újabb lehetőség részleteiről tájékozódhattunk.

Szentes a hasonló városok kategóriájában egyedüliként képviseli hazánkat a rangos környezetszépítési világversenyen, míg a kistelepülések versenyébe Tihany kapott meghívást. A 11 héten át tartó felkészülésünket két hazai mentor, dr. Bocsi Andrea nemzeti koordinátor és Spanyárné Halász Szilvia szaktanácsadó, a Virágos Magyarországért program zsűri tagja segíti. Most bemutatták azokat a meghatározó szempontokat, amelyeket a szentesi szakembereknek – a siker érdekében – figyelemmel kell kísérniük. Dr. Bocsi Andrea egyben átadta Szirbik Imre polgármesternek a világversenyre szóló meghívólevelet (képen).

Ezután Szirbik Imre azt mondta: Rendkívüli kihívás, s egyben lehetőség úttörőként részt venni a világversenyben. Olyan tapasztalatokra tehetünk szert, amelyek hosszú időre meghatározhatják városunk fejlődési irányát, s bátoríthatunk más magyar településéket, hogy legközelebb ők is sikeresen készülhessenek fel a megmérettetésre.

A vendégek prezentációban ismertették azokat az előnyöket, amelyeket e világverseny hozhat Szentes számára. Ilyen pl., hogy sor kerülhet jó gyakorlatok kicserélésére. A zsűri javaslataiból építkezve, a környezeti látásmódunk változik, de nő a helyi összefogás esélye is. A marketing és promóciós adottságok kiteljesednek, így idegenforgalmi szempontból is jelentős előrelépést tetet városunk és sikeresebb pályázati tevékenységet folytathat. A város tisztasága, az örökségvédelem, azon belül is az épített örökség megóvása ugyanolyan fontos kritériuma a sikeres szereplésnek, mint a tájképi környezet vagy a faállomány egészségi állapotának ismerete.

A zsűrizés július 8-10. között történik, míg a díjátadást a kanadai Edmontonban szeptember 29-én rendezik.

Kép és szöveg: Dömsödi Teréz

 

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.