Szentes Város Díszpolgára 2018-ban Mészáros Zoltán

Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete MÉSZÁROS ZOLTÁN részére SZENTES VÁROS DÍSZPOLGÁRA címet adományozott szakmai munkájáért, a város iránti elkötelezettségéért. A díjat a március 15. ünnepségen vehette át a HUNOR COOP ZRt. elnök-vezérigazgatója Szirbik Imre polgármestertől.

A díjazott munkásságát, életútját dr. Horváth György méltatta, aki a kettőjük kapcsolatához méltóan, barátságos humorral idézte fel a Lecsófesztivál létrejöttének előzményeit. Szólt a közös társadalmi szerepvállalásaikról, mint a Szentes-Csongrád Rotary Club, vagy a Krúdy Gyula Baráti Társaság, ez utóbbi az irodalmi felolvasó estek szervezésével hozta össze őket.
Kiemelte, Mészáros Zoltán számára első a család, kereskedő dinasztia legifjabb tagjaként került a hajdani ÁFÉSZ-hoz, mint frissen képzett szakember, s itt végigjárva a „ranglétrát”, vált immár a HUNOR COOP ZRt. elnök-vezérigazgatójává, ahol élete meghatározó partnerei a hölgyek. Felesége mellett két lánya egyengeti az életét nap, mint nap. A HUNOR COOP-nál pedig mintegy négyszáz hölgy munkatárs formálja a cég mindennapjait, sikeres jelenét, az ígéretes jövőt.
Elismeréssel beszélt a sport iránt elkötelezett Mészáros Zoltánról, aki felvállalta a helyi tenisz klub vezetését, ami a teniszpálya fejlesztéséhez vezetett. Az úszás és vízipóló közül mára az úszás maradt számára, mint az erőnlét megőrzésének fontos segítője, és a figyelem a helyi sportélet történései, eseményei iránt, hogy ahol tud, segítsen.
Az elismeréssel a kezében, Mészáros Zoltán a köszönet hangján szólt a megjelentekhez, akik közül többen lelkes füttyszóval fejezték ki gratulációjukat. Elsőként a családjához intézte köszönetét, majd a munkatársak alkotta csapat erejét méltatta, s végül, de nem utolsó sorban a szentesi lakosokhoz fordult Széchenyi szavaival, melynek lényege, hogy minden tehetséges, városáért tenni tudó és akaró szentesi polgár mellé oda kell állni, hogy ez a város több, sikeresebb, ismertebb lehessen a világban.
Kép és szöveg: -dite-

Egy hozzászólás “Szentes Város Díszpolgára 2018-ban Mészáros Zoltán” bejegyzésre

  1. Dömsödi Teréz:

    Megjelent a http://ekonyvtar.vksz.hu/?docId=41425 online lapszámunk 2. oldalán.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.