Pedagógus kezek rejtelmei

Szentes Város Önkormányzata, a Szentesi Művelődési Központ és négy megye, Csongrád, Békés, Bács- Kiskun, valamint Jász-Nagykun-Szolnok pedagógus szakszervezetei XXI. alkalommal rendezték meg Szentesen a „Rejtelmek, ha zengenek…” Alkotó pedagógusok regionális tárlatát a Tokácsli Galériában.
Ráfi Dénes gimnáziumi tanár maga is kiállító alkotóként vett részt fotóival az idei tárlaton. Rendhagyó módon – éppen ezért – kérték fel a szervezők a kiállítás megnyitására.

Ráfi Dénes szerint a pedagógus alkotó tevékenysége, legyen az képzőművészet, fotóművészet, kézművesség, lényegében azt jelenti, hogy a pedagógusok a hivatásukon kívül, hobbiként képzőművészeti alkotósorozatba kezdtek. Ám a pedagógus a neveléssel, oktatással fejt ki alkotó tevékenységet, és nem is tud elszakadni a pedagógus életszemléletétől az alkotófolyamat során sem. Nyitott szemmel járva olyan motívumokat vesz észre a világban, ami mellett mások elmennek. Az észrevett motívumokat többletjelentéssel ruházza fel az alkotás során. A gyermekek nevelésével a bennük szunnyadó olyan értékeket veszi észre, amit lehet, hogy más nem venne észre, lehet, hogy a gyermek magában sem meri észrevenni – mondta, és a tárlat sokféleségét egy-egy alkotás rövid elemzésével érzékeltette.

Demjén Melinda díjazása.

A kiállítást, amelyen 32 pedagógus mutatkozik be, a közönség április 28-ig tekintheti meg.
A díjazásról: Szentes Város Különdíját éppen a megnyitót tartó Ráfi Dénes kapta és vette át Szirbik Imre polgármestertől. Szentes Város Alkotói Díja idén Tóth János kunszentmártoni pedagógusé lett.
A helyi szakszervezet díjazottja Kulcsár Ágnes. A további díjazottak:  Pétersz Nóra (Csongrád), Kréz Tibor (Makó), Kovácsné Takó Mária (Kistelek), Demjén Melinda (Kunszentmárton), Szenténé Kálvai Mária (Hódmezővásárhely). A díjakat átadták: Tarnay Attila a Pedagógusok Szakszervezetének Csongrád megyei elnöke, Szobota Imréné a Szentes Városi Járási Szakszervezet titkára, Konczné Karasz Edit a Hódmezővásárhelyi Városi Járási Szakszervezet titkára.

Kép és szöveg: Dömsödi Teréz

Kiss Györgyi – A szem muzsikája.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.