Kiváló sportolók köszöntése: Szatmári N. Szilvia másodszor az év edzője – életműdíj Cseuz Lászlónak és Takács Lászlónak

Február 21-én a dr. Papp László Városi Spotcsarnokban került sor az év legkiemelkedőbb sportolói teljesítményeinek díjazására. A rendezvényt jelenlétével megtisztelte Kemény Dénes, háromszoros olimpiai bajnok, a Magyar Férfi Vízilabda Válogatott szövetségi kapitánya. A fiatalokat és edzőiket Szirbik Imre országgyűlési képviselő, polgármester köszöntötte. A díjak átadásában közreműködött Szűcs Lajos alpolgármester és dr. Rébeli Szabó Tamás, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportbizottság elnöke.

 

A Gyermek, serdülő és ifjúsági csapatok eredményei:

 

 A Jó Úton-Lóháton Alapítvány lovasai csapatban az országos terápiás lovasversenyen I. helyezést, egyéni kategóriában I., II., illetve III. helyezéseket értek el. A csapat tagjai: Földi Péter, Korbel Mária, Benedek Antal, Balázs Nikoletta, Horváth Zsolt, Kiss Bettina, Seres Ferenc, Makai Anikó, Szabó Zita.

Felkészítő: Kézsmárkiné Piti Irén (lovasterapeuta).

 

 

A Rigó Alajos Általános Iskola, Szakiskola a Kozmutza Flóra Általános Iskola, Szakiskola Tagintézménye a Diákolimpia Országos Döntő ”Kapkodd a lábad” elnevezésű játékos sportvetélkedőn II. helyezést ért el. A csapat tagjai: Hocheiser Nikoletta, Korbel Mária, Benedek Erzsébet, Joó Henrietta, Tombácz Tímea, Finta Sándor, Pénzes Zsolt, Horváth Zsolt, Lakatos Ádám. Felkészítő tanár: Hering Viktor és Nikov Fórián Erika.

 

A Koszta József Általános Iskola fiú csapata a Sulipóló Országos Döntőn II. korcsoportban II. helyezést ért el. A csapat tagjai: Werner Richárd, Pellei Kristóf, Harangozó Dominik, Makai Lajos, Sarusi-Kis Benedek, Bocskai István, Szécsi László, Mácsai Dániel, Szabó Flórián, Márton Róbert, Papp Dominik

Felkészítő tanár: Oltyán Gyula.

 

 

 

 A Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda a Sulipóló Országos Döntőn III. korcsoportban II. helyezést ért el. A csapata tagjai: Magyar Tamara, Dudás Dóra, Papp Vanessza, Kiss Anett, Gere Boglárka, Csurgó Boglárka, Jaksa Dalma, Tóth Édua, Tamási Rebeka

Felkészítő tanár: Benedek Tibor.

 

 A Koszta József Általános Iskola lány csapata a Sulipóló Országos Döntőn III. korcsoportban I. helyezést ért el. A csapat tagjai: Bene Viktória, Vidovics Kata, Vecseri Dorina, Bartucz Dóra, Oltyán Dóra, Baranyi Szonja, Juhász Nóra, Szécsi Anikó, Nemes Bettina. Felkészítő tanár: Oltyán Gyula.

 

A Koszta József Általános Iskola lány csapata a Sulipóló Országos Döntőn IV. korcsoportban I. helyezést ért el. A csapat tagjai: Balázs Adrienn, Bertók Dorina, Bene Viktória, Vidovics Kata, Oltyán Dóra, Vecseri Dorina, Bartucz Dóra, Mizere Flóra, Szegi Laura, Juhász Tamara. Felkészítő tanár: Oltyán Gyula.

 

 

A Szentesi Tenisz Klub leány 18 éves korosztályos csapata a Korosztályos Magyar Bajnokságon III. helyezést ért el. A csapat tagjai: Fricska Anett, Mészáros Emese, Sarusi-Kis Virág, Szécsi Szimonetta

Edzők: Bakos László, dr. Zsiga László.

 

 

A Szentes Városi Úszó Club az Országos Vidék Bajnokságon I. helyezést ért el 4 x 50 m-es leány gyors váltóban. A váltó tagjai: Juhász Nóra (Koszta József Általános Iskola), Mizere Flóra (Koszta József Általános Iskola), Csák Anikó (Kiss Bálint Református Általános Iskola), Elbert Stefánia (Kiss Bálint Református Általános Iskola). Edzők: dr. Rébeli-Szabó Tamásné, Paulovics Tamás.

  

A Szentes Városi Úszó Club az Országos Vidék Bajnokságon II. helyezést ért el 4 x 50 m-es leány vegyes váltóban. A váltó tagjai: Mizere Flóra (Koszta József Általános Iskola), Dajka Dalma (Kiss Bálint Református Általános Iskola), Elbert Stefánia (Kiss Bálint Református Általános Iskola), Csák Anikó (Kiss Bálint Református Általános Iskola). Edzők: dr. Rébeli-Szabó Tamásné, Paulovics Tamás.

 

 

A Szentesi Vasutas SC II. korcsoportos fiú párbajtőr csapata a szolnoki Diákolimpia Országos Döntőn III. helyezést ért el. A csapata tagjai: Bérczesi Zsombor, Gergely Zsolt, Szabó Marcell és Fekete Ábel a Koszta József Általános Iskola tanulói. Edző: Barna Viktor.

 

A Pollák DSE serdülő leány csapata az Országos Csapat Bajnokságon II. helyezést ért el. A csapat tagjai: Balogh Kinga, Györgyi Bettina, Balogh Daniella, Sebők Zita, Kürti Varínia, Polyák Krisztina, Kalydy Patrícia és Gila Nóra. Edzők: Ginder János és Kalydy Zoltán.

 

A Szentesi Vízisport Klub 95-ös születésűek csapata az Országos Gyermek Vidék Bajnokságon III. helyezést ért el. A csapata tagjai: Bubori Márkó, Csendes Tamás, Hajós János, Kaszanyi Péter, Kecse-Nagy Csanád, Matyej Márk, Molnár Ádám, Németh Zsombor, Sipka Levente, Szabó Nándor, Tar Szilveszter, Werner György, Pellei Frank, Farkas Kristóf, Werner Richárd. Edző: Pengő László.

 

 

A Hungerit – Metalcom Szentesi Vízisport Klub gyermek leány csapata az OB I-es Bajnokságban I. helyezést ért el. A csapat tagjai: Balázs Adrienn, Sebők Adél, Törőcsik Fatime, Bertók Dorina, Miskolczi Kitti, Duhaj Dorina, Kádár Ildikó, Rácz Daniella, Bakos Eszter, Gémes Alexa, Szikora Enikő, Dudás Dóra, Magyar Tamara, Papp Vanessza, Bene Viktória. Edző: Oltyán Gyula

 

A Hungerit – Metalcom Szentesi Vízisport Klub serdülő leány csapata az OB I-es Bajnokságban I. helyezést ért el. A csapat tagjai: Sléger Kata, Törőcsik Fatime, Miskolczi Kitti, Sipos Dorina, Kertes Anna, Bakos Anna, Bakos Eszter, Pengő Nikoletta, Rácz Daniella, Molnár Gyöngyi, Kövér-Kis Réka, Gémes Ivett, Gémes Alexa, Papp Tímea. Edzők: Oltyán Gyula és dr. Tóth Gyula.

 

A Szentesi Vasutas SC Rögbi csapata a Junior Magyar Kupán II. helyezést ért el. A csapat tagjai: Tábori Ádám, Ábrahám Bernadett, Sipka Róbert, Czakó Balázs, Zsigár Ferenc, Rónyai Dániel, Pipis Róbert, Csepregi Krisztián, Miskolczi Sándor, Orovecz Csaba, Vida Szűcs Sándor, Ragács Alex. Edző: Katona-Kis Róbert.

 

 

Műsor: A Kiss Bálint Református Általános Iskola ugróköteles csapatának bemutatója.

Felkészítő Tanár: Mihály Ferencné.

  

Felnőtt csapatok:

 

A Szentesi Delfin ESC egyesület csapata a Magyar Szenior Úszóbajnokságon Bajnoki címet szerzett:

 4 x 50 m-es mix gyorsváltó I. korcsoportban, akik egyben a Magyar Bajnokságon is egyéni versenyszámokban kiemelkedő eredményeket értek el: A csapat tagjai: Rozgonyi Eszter, Brunszvik Árpád, Felvégi Zsuzsanna, Weisz Tamás.

 4 x 50 m-es mix gyorsváltó II. korcsoportban, akik egyben a Magyar Bajnokságon is egyéni versenyszámokban kiemelkedő eredményeket értek el: A csapat tagjai: Szabó Imre, Kása Barna, Pengő Erzsébet, Dr. Venczel Kincső.

4 x 50 m-es mix vegyes váltó I. korcsoportban, akik egyben a Magyar Bajnokságon is egyéni versenyszámokban kiemelkedő eredményeket értek el: A csapat tagjai: Bálega Szilvia, Rozgonyi Eszter, Brunszvik Árpád, Kása Barna.

4 x 50 m-es női vegyes váltó II. korcsoportban, akik egyben a Magyar Bajnokságon is egyéni versenyszámokban kiemelkedő eredményeket értek el: A csapat tagjai: Dr. Venczel Kincső, Pengő Erzsébet, Felvégi Zsuzsanna, Rozgonyi Eszter.

 

 

A Legrand-Metalcom Szentesi Vasutas SC férfi futsal NB I-es csapata a Magyar Bajnokságban a III. helyen végzett. A csapat tagjai: Szarvas Zsolt, Szabó Árpád, Erhardt Szilárd, Szabó Péter, Kerepeczki Csaba, Szűcs Dániel, Ábel Péter, Varga Róbert, Bíró Mihály, Kazán Attila, Kovács Norbert, Keller Zoltán, Szabó László, Kasza Ferenc, Puskás Csaba, Kovács Krisztián. Edző: Némethy László.

 

A Szentesi Vízisport Klub felnőtt csapata a Női Magyar Kupa Döntőn III. helyezést ért el. A csapat tagjai: Jankovics Eszter, Győri Eszter, Hevesi Anita, Szabó Xénia, Kertes Anna, Dalmády Petra, Dalmády Szandra, Pengő Nikoletta, Ipacs Barbara, Anasztázia Kotova, Kövér-Kis Réka, Hegedűs Renáta, Gémes Ivett, Tiszai Rebeka, Brezovai Dorottya. Edzők: dr. Tóth Gyula, Pengő László.

 

A Standard Formációs Magyar Bajnokság „Standard Mix” kategória I. helyezettje el a SZILVER Formációs Csapat. Tagjai: Budai Attila, Barna Lilla, Bori Ildikó, Bődi Richárd, Kovács Bernadett, Vida György, Borbás Csaba, László Szilvia, Kósa András, Túri Bernadett, Kósa István, Pap Szandra, Schwartz Péter, Csapi Flóra, Török László, Zsíros Gabriella. Felkészítők: Németh Anikó, László Csaba, Szatmári-Nagy Szilvia.

 

 

 A Szentesi Vasutas Tekézők Egyesületének Handycap csapata Mix kategóriában III. helyezést ért el a Magyar Technikai és Tömegsport Szövetség Országos Amatőr Bajnokságán. A csapat tagjai: Kozma Andrásné, Molnár Jánosné, Kozma András, Molnár János.

 

Gyerek, serdülő, ifjúsági egyéni eredmények:

 

Rácz Nikolett a Szentes Városi Úszó Club versenyzője a Mozgáskorlátozottak Országos Bajnokságán I. helyezést ért el 50 m-es leány gyors, 100 m-es leány gyors és 100 m-es leány mellúszásban. Edző: Kovács Brigitta.

 

 

Az Oyama Dojo egyesület versenyzői az alábbi helyezéseket érték el: Brezovai Botond (HMG) az Al Japan Tournament versenyén, Japán (Saitama) III. helyezért ért el, Mészáros Márk a Diákolimpia I. helyezettje, Bagi Alexandra a Diákolimpia I. helyezettje, Rapi Balázs a Diákolimpia III. helyezettje, Kis Elek Gergő a Diákolimpia III. helyezettje, Forgó Tamás a Diákolimpia III. helyezettje. Edző: Brezovai Sándor.

 

 

A Pollák DSE versenyzői az alábbi helyezéseket érték el: Kalydy Vivien a Diákolimpia Országos Döntő I. helyezettje, a Magyar Köztársaság Kupa I. helyezettje. Mészáros Csaba az Országos Diákolimpia Döntő IV. helyezettje. Gila Nóra a Serdülő Világ Kupán III. helyezést, az Ifjúsági Diákolimpia Országos Döntőn I. helyezést, a Serdülő Diákolimpia Országos Döntőn II. helyezést, az Ifjúsági Magyar Köztársaság Kupán III. helyezést, valamint a Serdülő Diákolimpia Országos Döntőn III. helyezést ért el. Kalydy Patrícia a Serdülő Világ Kupán II. helyezést, az Ifjúsági Diákolimpia Országos Döntőn II. helyezést, az Ifjúsági Magyar Köztársaság Kupán III. helyezést ért el, Serdülő Diákolimpia Országos Bajnoka. Máté Dániel a Serdülő Diákolimpia Országos Döntő III. helyezettje. Valkai Béla a Serdülő Diákolimpia Országos Döntő I. helyezettje. Edző: Kalydy Zoltán.

 

A Szentesi Tenisz Klub versenyzői az alábbi helyezéseket érték el: A fiú 14 éves korosztály páros versenyében a Korosztályos Magyar Bajnokság I. helyezettje. A páros tagjai: Virág Máté (Szentesi Tenisz Klub) 38. Kaszás Benjámin (Vasas SC) párosa. Edzők: Bakos László, dr. Zsiga László és Horváth Ádám.

A fiú 14 éves korosztály páros versenyében a Korosztályos Magyar Bajnokság II. helyezettje 2008-ban két alkalommal Budapesten és Pécsett. A páros tagjai: Ajkay Norbert (Szentesi Tenisz Klub). Kétyi András (Metró RSC) párosa.  Egyben Ajkay Norbert a Korosztályos Magyar Bajnokságon III. helyezést ért el.

Edzők: Bakos László, dr. Zsiga László és Horváth Ádám.

 

 

 

A SZILVER TSE versenyzői az alábbi helyezéséket érték el:

 Rónyai Zoltán és Farkas Boglárka a Gyerek II. Standard Országos Bajnokság I. helyezettje.

Tisza Dániel és Bendik Elizabet Hanna a C Gyerek II. Standard Diákolimpia I. helyezettje, C Gyerek II. Latin Diákolimpia I. helyezettje. Katona András és Szőke Ivett C Gyerek II. Standard Diákolimpia II. helyezettje, C Gyerek II. Latin Diákolimpia II. helyezettje. Török Ince és Forgó Éva a D Gyerek II. Standard Diákolimpia III. helyezettje. Medgyesi Csanád és Balogh Diána a D Gyerek II. Standard Diákolimpia II. helyezettje, a D Gyerek II. Latin Diákolimpia III. helyezettje. Fedics Richárd és Lengyel Helga a D Gyerek I. Standard Diákolimpia II. helyezettje, D Gyerek I. Latin Diákolimpia II. helyezettje. Bugyi Bence és Kis Violetta a B Junior II. Latin Diákolimpia I. helyezettje.  Jéri Tamás és Szepesi Lilla a Junior II. Standard Magyar Bajnokság III. helyezettje. Győrfi Norbert és Szűcs Lilliána a C Ifjúsági Standard Diákolimpia I. helyezettje. Kis Vencel és Tóth Fruzsina a C Junior II. Standard Diákolimpia II. helyezettje. Hegyes Bertalan és Ambrus Adél a Junior II. Latin Magyar Bajnokság III. helyezettje. Horváth Zoltán és Tóth Emese a D Ifjúsági Standard Diákolimpia I. helyezettje. Prozlik Ádám és Melis Bettina a C Junior II. Latin Diákolimpia II. helyezettje. Molnár Bence és Korom Tamara a C Junior II. Latin Diákolimpia I. helyezettje. Borda Ádám és Korom Eszter a D Junior I Standard Diákolimpia I. helyezettje. Túri György és Katona Manuéla a Junior I. Tíztánc Utánpótlás Bajnokság I. helyezettje. Sági István Balázs és Kóródi Bettina a Junior I. Tíztánc Utánpótlás Bajnokság II. helyezettje. Horváth Kornél és Tóth Fruzsina a Junior I. Latin Utánpótlás Bajnokság III. helyezettje. Nagy Gergő és Horváth Alexandra az Ifjúsági Standard Magyar Bajnokság I. helyezettje. Bódi Ferenc és Kovács Krisztina a B Ifjúsági Latin Diákolimpia I. helyezettje. Bődi Dénes és Farkas Bettina az A Ifjúsági Standard Diákolimpia III. helyezettje. Vida György és Bori Ildikó a B Ifjúsági Standard Diákolimpia III. helyezettje. Imre Zsolt és Lengyel Liza a C Ifjúsági Standard Diákolimpia III. helyezettje. Edzők: Szatmári Nagy Szilvia, László Csaba, Németh Anikó, Pap Balázs, Szepesi József, Szepesi Judit.

 

 

Faur Csaba a Szentesi Kinizsi SZITE ökölvívója 2008 – ban az Ökölvívó Ifjúsági Magyar Bajnokságon III. helyezést ért el. Edző: Bertók Róbert.

Szaszkó Dominik (Klauzál G. Ált. Iskola) a Four Diamond SE versenyzője a gyermek III. korcsoport Duatlon összesített országos ranglista versenyén II. helyezést ért el. Edző: Szakál Sándor.

Juhász Nóra (Koszta József Általános Iskola) a Szentes Városi Úszó Club versenyzője az Országos Diákolimpián 100m-es leánymellúszásban III. helyezést ért el. Edző: Paulovics Tamás.

Csák Anikó (Kiss Bálint Ref. Ált. Iskola) a Szentes Városi Úszó Club versenyzője Diákolimpiai Bajnok 100 m-es leány mellúszásban, az Országos Serdülő Bajnokságon 100 m-es mellúszásban II. helyezést, 50 m-es leány mellúszásban III. helyezést ért el. Edző: Paulovics Tamás.

 

Felnőtt egyéni eredmények:

A Női Junior vízilabda válogatott és az ifjúsági női vízilabda válogatott csapat az Európa Bajnokságon II. helyezést értek el. A válogatottak szentesi tagjai: Dalmády Petra, Kertes Anna, Gémes Ivett, Kövér-Kis Réka és Pengő Nikoletta.

A Gyulán megrendezett Magyar Szenior Úszó Bajnokságon bajnoki címeket, ill II-III. helyezéseket értek el a Szentesi Delfin ESC egyesület versenyzői:  Berezvainé Virágos Éva, Dr. Bakacsi Gyula, Pólyáné Téli Éva,  Melkuhn Dezső, Debreczeni Beáta, Bertényi Mária, Sóti Richárd, Bartha Éva, Becsák Jánosné, Bocskay Zsófia  Tar János, Ludányi Mihályné,  Horváth Sándor,  Ferke Gáborné, Horvát László.

 

 

A Szentesi Vasutas SC sportolói az alábbi helyezéseket érték el:

Kalamusz Nikoletta a BVSC Országos Felnőtt Párbajtőr Kupán III. helyezést.

Talmácsi Krisztián az Országos Felnőtt Párbajtőr Bajnokságon I. helyezést ért el. Edző: Barna Viktor.

 

A Szentesi Vasutas Tekézők Egyesületének versenyzőjeként a Magyar Technikai és Tömegsport Szövetség Országos Amatőr Bajnokságán egyéni kategóriában II. helyezést ért el a Szentesi Tekézők Egyesületének tagja, Dóczi Erzsébet. Felkészítők: Dömsödi Ferenc és Kardos Mihály.

 

A Szentesi Lábtenisz Szabadidő Sportegyesület versenyzője a Magyar Válogatott csapatában a Nymburkban megrendezésre kerülő Világbajnokságon hármas szakágban III. helyezést ért el. A csapat szentesi tagja: Papp Tibor. Edző: Tatár Péter.

 

A Pollák DSE versenyzői az alábbi eredményeket érték el: Fekete Mónika a Magyar Köztársaság Kupa I. helyezettje. Mata István a Szenior Országos Egyéni Bajnokság III. helyezettje.  Lantos Gábor a Szenior Országos Egyéni Bajnokság III. helyezettje, és Bozsoki Imre és Lantos Gábor a KATA Országos Bajnokság III. helyezettje. Valamennyiük edzője Kalydy Zoltán.

 

Lantos Lehel a Felnőtt Magyar Bajnokság II. helyezettje, az Al Japan Tournament verseny III. helyezettje.

Csíziné Magyar Ildikó a Szentesi Kinizsi SZITE tenisz szakosztályának versenyzője az Országos Veterán Teniszbajnokságon III. helyen végzett.

Lakatos András a Szentesi Kinizsi SZITE ökölvívója 2008 – ban az ISKA Küzdősport VB-n III. helyezést ért el, full-kontakt kategóriában. Edző: Bertók Róbert.

 

 

 

A SZILVER TSE párosai az alábbi helyezéseket érték el:

Szepesi József és Szepesi Judit a Felnőtt Standard Magyar Bajnokság II. helyezettje. Szalkai Szabó Gábor és Markó Ágnes a Felnőtt Tíztánc Magyar Bajnokság II. helyezett. László Csaba és Mikes Anna a Felnőtt Standard Magyar Bajnokság I. helyezettje, a Felnőtt Tíztánc Magyar Bajnokság I. helyezettje. Edzők: Szatmári Nagy Szilvia, Németh Anikó, Pap Balázs.

Ezúton szeretnénk köszönetünket kifejezni az oktatási intézményekben dolgozó testnevelőknek, akik nagyban hozzájárultak ezeknek az eredményeknek az eléréséhez.

 

A Jövőnkért Alapfokú Művészeti Iskola Moderntánc Csoportjának bemutatója

 

10 éve kapcsolódik Szentes város oktatási és kulturális életéhez, fejti ki személyiségformáló munkáját a művészetek eszközeit használva a Jövőnkért Alapfokú Művészetoktatási Intézmény. A képzőművészet és színművészet tanszakai mellett a táncművészet a legnépszerűbb. A néptánc hagyományőrző és a moderntánc tánckultúrát fejlesztő mozgásanyagával, kiváló pedagógusaival közel négyszáz tehetséges fiatalt számlál, csak Szentesen. Most Keller Nóra moderntáncpedagógus önálló csoportja a Balance és utánpótlás csapata mutatkozik be. “

A produkciók: “Carmen” előadja a Balance Tánccsoport (koreográfia: Keller Nóra), “Bambu-banga” előadja a Balance Tánccsoport + utánpótlás csoport (koreográfia: Keller Rita.

 

 

Különdíjak átadása:

 

A 2008. év sportoló díj átadása:

 

Szremkó Krisztina

 

1972. január 06-án született Dunaújvárosban. 1977-1988-ig úszott, így a korosztályos válogatott szintig jutott el, majd 1989-ben volt úszótársával megalapította a dunaújvárosi női vízilabda csapatot Kovács Imre edző vezetésével. 1991-1993-ig Egerben, a 93-94-es bajnokságban pedig a BVSC-ben játszott. 1994-ben került be a felnőtt női válogatottba. 1994 őszén igazolt Szentesre. A szentesi csapattal 5-ször nyert Magyar Bajnokságot, 2-szer BEK 3. helyet.

 

Válogatott eredményei:

1994. VB 1. hely Róma

1995. EB 2. hely Bécs

2001. EB 1. hely Budapest

2001. VB 2. hely Frankfurt

2002. VK 1. hely Perth

2003. EB 2. hely Ljubljana

2004. Olimpia 6. hely Athén

2008. Olimpia 4. hely Peking

 

1999-2001-ig az olasz Catania csapatában játszott, az Olasz Bajnokságban 3. és 4. helyet érték el. 2008-ban az olimpia után visszavonult az aktív sportolástól. Jelenleg edzőként dolgozik a Szentesi Vízilabda Klubnál.

 

 

2008. Év Edzője Díj átadása:

 

Szatmári-Nagy Szilvia

 

1970.október 04-én született Szentesen. 1997-ben fejezte be tanulmányait Szarvason. A Körös Főiskola Brunszvik Teréz Óvóképzőben óvodapedagógus oklevelet szerzett, 2004-ben a Magyar Táncművészeti Főiskolán táncpedagógusként modern-társastánc szakon, 2005-ben az SZTE Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Karán, mint közoktatás-vezető végzett. A SZILVER Táncsport Egyesületet 1992 – ben alapította azzal a céllal, hogy az általános és középiskolás gyermekekkel megismertesse és megszerettesse a társastáncot. Elsődleges feladatának tekintette, hogy olyan nemzedéket neveljen fel, amely őrzi, fenntartja a feledésbe merülő viselkedési és táncszokásokat, valamint, hogy olyan magasra jusson el a táncsport, hogy országos és világversenyen egyaránt képviseltetni tudja magát. A kezdeti nehézségek után 1998-tól kezdve sikerült meghódítani a dobogó legmagasabb fokát több versenyszámban is. 2003 óta a Magyar Táncsport Szakszövetség által felállított pontverseny alapján a SZILVER TSE az ország legeredményesebb táncsport egyesülete. Az egyesület számos párosa a felnőtt és korosztályos válogatott keret tagja. A bajnok párosok több éve képviselik hazánkat az Európa- és Világbajnokságokon, Világkupákon. Felnőtt korosztályban László Csaba partnerével (1999-2001: Németh Anikó, 2002-2006: Szögi Szilvia, 2007-től Mikes Anna) a mai napig minden évben a Felnőtt Standard és Tíztánc Magyar Bajnok. Az utánpótlás mezőnyben a standard kategóriában, a Junior és Ifjúsági korosztályban a standard és a tíztánc kategóriában nagyrészt a SZILVER TSE versenyzői állnak a dobogón.

A Zánkai Diákolimpián évek óta a legtöbb korosztályban a SZILVER TSE táncosai győzedelmeskednek. Több éve a Szilver nyeri a diákolimpia csapatversenyét. 2006 – ban megalakult az egyesületben a formáció. Az első megmérettetés 2006 őszén, Zalaegerszegen volt, ahol harmadik helyezett lett a csapat. A 2007-ben Miskolcon Magyar Bajnokságon második helyét, Európa Bajnokságon hatodik helyezését érték el. A Németországi Világbajnokságon kilencedik lett a formáció.

 

 

Életműdíjak átadása:

 

Cseuz László

 

1944. január 6-án született Budapesten. 1971-ben a Testnevelési Egyetem nappali tagozatásnak tanári szakán végzett. Ugyanitt edzői képesítést szerzett úszás, kosárlabda, labdarúgás és röplabda sportágakban. Ezután visszatért Szentesre, ahol 8 évig főállású úszóedzőként dolgozott. Néhány év után az ország egyik legeredményesebb szakosztályaként jegyzeték a szentesi úszókat az utánpótlás eredmények alapján. Tanítványai között többen szerepeltek a korosztályos ranglista első tíz helyezettje között. Diákjai közül többen a nemzetközi sikereket elérő vízilabda csapat gerincét alkották. 8 évig a Damjanich János Általános Iskola testnevelőjeként dolgozott, ahol szívügyének tekintette, hogy a tornateremmel nem rendelkező iskolában minél több sportágat megismertessen tanulóival. Ezután a Horváth Mihály Gimnáziumban folytatta pályafutását. A Sportcsarnok első intézményvezetője volt, részt vett a beruházás befejező fázisában is. Számtalan szabadidős rendezvényt szervezett, 6 alkalommal 23 órás tekerést, 3 alkalommal 48 órás úszóváltót, 3 alkalommal 15 órás, 1 alkalommal 23 órás floorball tornát, 2 alkalommal 15 órás futóváltót, 1 alkalommal 12 órás korcsolyázó váltót. 44 éves korában kezdett el triatlonozni, néhány év múlva korosztálya legjobbjai közé került. 3 alkalommal országos triatlon versenyt rendezett Szentesen. Szenior úszóként többszörös magyar bajnok és helyezett. Kerékpárral ment el 5 olimpiára (Barcelona 1992., Atlanta 1996., Sydney 2000., Athén 2004., Peking 2008.). Több mint 37 ezer km-t tett meg az olimpiák színhelyéig. Utolsó olimpiai útján már betöltötte a 64. évét. Több mint 3 hónapig tartó útja alatt 11428 k-t tett meg. Teljesítményét elismerik a sportolók és sportvezetők egyaránt. Sportszerű életvitelével a fiatal generációk előtt méltó példánként áll.

 

 

Takács László

 

1949. június 13-án született Szentesen. A Horváth Mihály Gimnázium francia tagozatán érettségizett. Felsőfokú tanulmányokat folytatott Szegeden a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola testnevelés-történelem szakán, ahol általános iskolai, majd a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem történelem szakán középiskolai tanári diplomát szerzett. 1972-74-ig a Kétegyházi Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézetnél dolgozott, mint testnevelő és sportkörvezető. Aktívan részt vett az intézet és a község minőségi és tömegsport munkájának szervezésében. 1974-től 87-ig a fábiánsebestyéni Általános Iskolában tanított. Ebben az időben kapta feladatul a járás diáksportjának szervezését. Ezen időszak alatt fiatalok százai váltak sportolóvá, amatőr vagy hivatásos szinten. 79’-ben testnevelési szakfelügyelővé nevezték ki. Feladatai körébe tartozott Szentes és Csongrád, valamint a járásban található települések általános iskoláinak sporttevékenysége. Kiemelt szerepet játszott és játszik a mai napig is a gyermekek úszásoktatásában, nevelő munkájának eredményeként különböző generációk sajátították el nemcsak a tudást, hanem az úszás szeretetét is. A különböző sportágak vezetői az elmúlt évtizedek során elismerték és megszerették szerény, a sportot mindig támogató egyéniségét. Mindig is fontosnak tartotta a testnevelést. Tanárként is nyitott volt a sportágakra, azon munkálkodott, hogy minél szélesebb körben megszerettesse a diákokkal a tantárgyat, és ez a mai napig jellemzi munkáját.

1987-1992-ig a Szentes Városi Polgármesteri Hivatal Ifjúsági és Sport Osztályának osztályvezetője, 1992-1995-ig az Oktatási, Művelődési és Sport Osztály csoportvezetője, majd 1995-1999-ig a Polgármesteri Hivatal Humánpolitikai Osztály vezetője volt. 1999-2000-ig a Szervezési és Oktatási Osztály sajtó, sport és nemzetközi kapcsolatok ügyintézője. A Megyei Szabadidősport Szövetség elnökségi tagja. Jelenleg is a Városi Diáksport Bizottság titkára. Figyelemmel kíséri a diáksport helyi szervezését és eseményeit, azokon aktívan részt vesz. 2000-től a dr. Papp László Városi Sportcsarnok intézményvezetőjeként sport és kulturális rendezvények szervezője, illetve az általa irányított intézmény európa bajnoki, magyar bajnoki események helyszíne volt. Napjainkban is kiemelt figyelmet fordít az utánpótláskorú versenyzők segítésére, az egyesületek támogatására, a sportszerető városi és kistérségi közönség szórakozásának, szabadidő eltöltésének színvonalasabbá tételére.

 

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.