Húsvéti ajándék – Közelebb egy lépéssel a megújuló szentesi színházért

Amint arról már korábban tájékoztattuk olvasóinkat, a Petőfi Tóth József Színházterem kialakítására irányuló szentesi TOP pályázat első körben nem nyert, átdolgozásra szorult. A második pályázati kör az elmúlt év végére lett eredményes a megyei képviselők pártállástól független támogatásával – emelte ki Szirbik Imre polgármester a március 13-án délutánra összehívott sajtótájékoztatón. A támogatási szerződés aláírása is megtörtént. A projekt támogatása, 1,1 milliárd forint értékben azonban nem fedi le a teljes beruházási igényt.

Korábbi polgármesteri interjúnk során Szirbik Imre említette, hogy kormányzati segítségért folyamodtak a hiányzó források előteremtése érdekében. Mára kiderült, mint elmondta a sajtótájékoztatón, hogy már a tervezési eljárás is 250 millió forint többletforrás igényt mutat.

Az elmúlt napokban miniszteri tájékozódó látogatás, hétfőn pedig a kormányülés foglalkozott a témával, ahol pozitív döntés született.

Farkas Sándor országgyűlési képviselő elmondta, többszöri egyeztetés előzte meg az álláspontok közelítését annak érdekében, hogy a Petőfi épülete újabb részeiben újulhasson meg. A kormánydöntés olyan Szentes számára, mint egy húsvéti ajándék. Ismertette a Kormányhatározat pontos szövegét, amelyből kiderült, hogy a beruházás további 700 millió forint többletforráshoz jut. Ezek után 1,550 millió forint áll majd rendelkezésre az építkezéshez. Sikeres közbeszerzési eljárás után 2019 végére szeretnének elkészülni – hallhattuk.

A rendelkezésre álló forrásokból most már szeretnék felépíteni a színháztermet a két szalonnal, és biztosítanák a teljes színháztechnikai hátteret. Sort kerítenének a tetőhéjazat, födém és udvari homlokzat felújítására, valamint az épület teljes díszbádogozására. S nem utolsó sorban ebből az összegből tudják kiegészíteni a tervezéssel járó többletköltségeket is.

Kép és szöveg: Dömsödi Teréz

 

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.