Elsősegélynyújtás – képzés munkahelyek részére

Magyarországon törvények, miniszteri rendeletek szabályozzák az elsősegélynyújtással kapcsolatos állampolgári és intézményi kötelességeket, mely szerint minden munkáltatónak rendelkeznie kell elsősegélynyújtásban járatos munkatársakkal.

A Magyar Köztársaság Országgyűlése az 1993. évi XL. törvénnyel a Magyar Vöröskereszt alaptevékenységi körébe utalta az élet és egészségvédelmet, valamint az ezt szolgáló elsősegélynyújtó ismeretek oktatását.
A Magyar Vöröskereszt Csongrád Megyei Szervezete 06-0002-06 nyilvántartási számmal rendelkező felnőttképzési intézmény.
ALAPFOKÚ MUNKAHELYI ELSŐSEGÉLYNYÚJTÁS tanfolyamunk (azonosító 00500020)
A képzés célja: olyan elméleti és gyakorlati ismeretek nyújtása, melyek birtokában szükség esetén szakszerűen és eredményesen tudnak a munkavállalók az arra rászorulóknak elsősegélyt nyújtani.
Képzés óraszáma: 10 óra.
Képzés díja: 10.000,- Ft/ résztvevő Könyv: 1.600,-Ft/db.
Képzés eredménye: a képzés végén a résztvevők névre szóló tanúsítványt kapnak, mely megszerzésével a Munkáltató eleget tesz a törvényben előírt kötelezettségének.
ISMÉTLŐ KÉPZÉSEK
A kiképzett munkahelyi elsősegély nyújtók részére kétévente ismétlő képzés szükséges.
Az ismétlő képzésen való részvétel előfeltétele igazolt alapfokú munkahelyi elsősegélynyújtás ismerete.
Képzés óraszáma: 6 óra.
Képzés díja: 5.000,- Ft/ résztvevő Könyv: 1.600,-Ft/db.
Képzés eredménye: a képzés végén a résztvevők névre szóló tanúsítványt kapnak, mely megszerzésével a Munkáltató eleget tesz a törvényben előírt kötelezettségének.
A tanfolyam helye: Dózsa ház.
Időpont: 2018. április a jelentkezések függvényében.
Jelentkezési határidő: 2018.március 14.
Jelentkezni lehet írásban vagy telefonon a Szentesi Vöröskereszt irodájában Cím: Szentes, Kossuth tér 6. /224./ Bogyóné Faragó Csilla telefon:63-510-342,mobil:06-70-933-8372, e-mail:csilla.voroskereszt@gmail.com.

Bogyóné Faragó Csilla
területi munkatárs

Megjelent a http://ekonyvtar.vksz.hu/?docId=41416 online lapszámunk 2. oldalán.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.