Kovács Attila volt a Közéleti Kávéház vendége – Amerikában angolt tanult és dolgozott

A POM-POM együttes frontembere, a HSzC Pollák Antal Szakgimnáziuma és Szakközépiskola igazgatója volt a február hetedikei Közéleti Kávéház vendége. Kovács Attila gitár játékával elevenítette fel az elmúlt évben „Városért” emlékéremmel jutalmazott zenekar legfontosabb állomásait, dalait, saját pályájának – kalandoktól sem mentes – alakulását.

Megtudhattuk többek között, hogy nagybátyja révén volt módja Amerikában élni egy évig. Magántanárnál tanult, s persze, élvezte a vendéglátó birtok adta lovaglási lehetőségeket a michigani kis faluban. 1991-ben Las Vegasban, immár hazai diplomával a zsebében tett angol matematika érettségit, 85%-os teljesítménnyel szárnyalva túl helyi társait. Először egy családi étteremben mosogatott 3 dolláros órabérért, majd egy konyhabútor gyártó cégnél bútorlapokat fényesített. Összedolgozta az első autója árát, amelyet 500 dollárért vásárolt meg – mesélte.

Vendégek.

Hazatérve a Damjanich János Általános Iskolában tanított először, majd elindította a POM-POM zenekart, a gyermekeknek, a gyermekekért. Sikerrel szerepeltek a szegedi Százszorszép Dalfesztiválon, azonban az első televíziós felvételükről, a technika furcsa közjátéka miatt, lemaradtak. Műsoraikkal, Ernő Afrikában, Bohócia, Számítógépes műsor… egyre nagyobb szeletét járták be az országnak, dalaikban a pedagógiai töltet – ahogy an fogalmazott – nevelő szándékkal volt és van jelen. 2002-ben 1 órás angol nyelvű gyermekműsort is készítettek, amely ugyancsak nagy sikert aratott. A Szentesi Művelődési Központ szervezésében ekkor volt az első gyermeknap. 2003 és 2005 között 10 alkalommal láthatta őket a közönség az RTL Klub zenei műsoraiban.

További adatok a zenekarról: http://www.varosivisszhang.hu/?p=25530

Kép és szöveg: Dömsödi Teréz

Fotón fent balról Kovács Attila, jobbról dr. Dobos András szervező.

A programnak a Petőfi Café adott otthont.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.