Évkezdés a DélkerTÉSZ-nél – A növekedés fejlesztéseket generál

A Dél-alföldi Kertészek Szövetkezeténél október közepe és január vége között kerül sor a palánta szerződések megkötésére. Ledó Ferenc, a szövetkezet elnök-ügyvezetője (képen) érdeklődésünkre elmondta, hogy a szabadföldi termelői létszám közel 40, ők 1200 hektár területen konzervipari növényeket termelnek. Hajtató kertészettel több, mint 350 tag foglalkozik. Megjegyezte, hogy ebben az ágazatban a termelés közel 45%-át az Árpád Cégcsoport biztosítja.

A szövetkezet tavaly 8,2 milliárd forint értékű zöldségforgalmat bonyolított le. Idén reálisan további 500 millió forintos növekedéssel számolnak. Ledó Ferenc hozzátette: igen nagyszámú tagi jelentkezésről fognak dönteni február közepéig annak függvényében, hogy felmérik, mennyi árualappal gazdálkodhatnak a 2018-as esztendőben.
– Hogyan összegezné az októberi évnyitó rendezvény tapasztalatait?
– A palánta szerződések megkötése előtt minden évben megtartjuk szakmai rendezvényünket itt a telephelyünkön, amelyet mára országos programmá sikerült tennünk. A célunk ezzel a rendezvénnyel éppen az, hogy a hajtató kertészetben dolgozó tagjaink megismerhessék az újdonságokat, átadhassuk számukra a legfrissebb tapasztalatokat. Ugyanezt a célt szolgálta az a mintegy 40 háttéripari cég is, akik részt vettek a programnapon. Mind a rendezvényen résztvevők száma, mind a visszajelzések pozitívak voltak.

Az Árpád-Agrár Zrt. standja az októberi szakmai napon.

– Látható-e már, hogy milyen növényekből számolhatnak többlet piaci igénnyel?
– Készülünk a február 7. és 10. között Berlinben rendezendő Fruit logistica szakkiállításra. A helyzet sajátos, a belföldi partnereink jelentős részével is tudunk itt tárgyalni. Ekkorra teljesen tisztában kell lennünk az év folyamán rendelkezésünkre álló árualapok mennyiségével. Ma az látható, hogy a tv paprika stagnálása mellett a kápia paprika növekedésével, a hegyes-erős paprika mennyiségi csökkenésével, valamint a káposztafélék további mérséklődésével lehet számolni. Véges ugyanakkor telephelyünk kapacitása is, az elmúlt évben július és szeptember között 120%-os kihasználtsággal működtünk folyamatosan úgy, hogy beüzemeltük az új tagi átvevőnket is. Most indítottuk el a hűtőkapacitásunk bővítésére tervezett beruházásunkat, amelyet jövő év április közepére szeretnénk üzembe helyezni.

 

– Az enyhe tél hogyan befolyásolja a termelés hatékonyságát?
– A hajtató kertészetek számára kedvező az enyhe tél, inkább a túlfűtés miatt kell odafigyelni. Szerencsésen alakultak a fényviszonyok is eddig, meglehetősen sok a napsütéses órák száma, kevesebb a ködös idő, mindez kedvezően hat a növényekre. Februárban a nappalok hosszabbodásával ez a tendencia folytatódhat. Szentlászlóban 16 hektár területen folynak a palánta kiültetések, április közepére számítunk az első szedésekre – mondta, majd a kártevő helyzetről is szólt:
– A hideg idő hiányában sajnos a kártevők gyérülése elmarad. A biológiai növényvédelem felértékelődik ezekben a napokban. Többlet tevékenységgel és költségekkel kell számolni a minőség megtartása érdekében.

– Elnök Úr! Az aktuális pályázatokról mit tudhatunk?
– Az Európai Unió zöldség-gyümölcs ágazatot érintő Operatív programjában tudunk pályázati forrásokhoz jutni, igaz, egyre szigorúbb feltételekkel. Február közepéig kell beadnunk az igényünket a tavalyi árbevétel függvényében. A kifizetésre ez év október közepéig számíthatunk. Szükség esetén hitellel szoktuk áthidalni a likviditási nehézségeket.
A vidékfejlesztési pályázatok köre inkább a tagjaink számára jelent megoldást, ezek elbírálása folyamatos. Akik azonban most nyertesek, a kivitelezéssel a legjobb esetben a jövő évben tudnak elkészülni, s majd csak utána kezdhetik a termelést.
További új pályázatok már nem várhatóak, egyedül az ültetvénytelepítési program van még nyitva. Esetleg maradványpénzekre tudunk majd 2019 vége felé pályázni.
– Elnök Úr! Eredményes esztendőt kívánok! Köszönöm a beszélgetést!
– Én is köszönöm.

Kép és szöveg:
Dömsödi Teréz

A fotók az októberi szakmai napon készültek.

Egy hozzászólás “Évkezdés a DélkerTÉSZ-nél – A növekedés fejlesztéseket generál” bejegyzésre

  1. Dömsödi Teréz:

    Megjelent a http://ekonyvtar.vksz.hu/?docId=41408 online lapszámunk 3. oldalán és itt: http://www.varosivisszhang.hu/?page_id=30031 .

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.