A fény festője

Szűcs Árpád festőművész a Felvidékről, Gömörből származott. A háború után a kitelepítések során családjuk is a trianoni határon túl kényszerült. Az Ipolyságban megkezdett gimnáziumi éveket Hódmezővásárhelyen folytatta, Pápán fejezte be 1951-ben. A szegedi főiskola rajz-biológia szakán végzett, Szegeden élt több mint fél évszázadot. Két évtizedig tanított különböző iskolákban rajzot és művészettörténetet. Párhuzamosan a Móra Ferenc Múzeum művész-restaurátora volt.
Festményei először 1958-ban szerepeltek tárlaton, első önálló kiállítását Vinkler László nyitotta meg 1965-ben. Rendszeresen szerepelt munkáival itthon és külföldön egyaránt.

Festményeiről így vélekedett: „Szeretném, ha képeimen egy-egy színfolt nem csupán az odatett festék nyoma maradna, s a szerkezet sem öncélú konstrukció, hanem a rendkeresés olyan eszköze, amely segít a lelket a fény felé fordítani.”

A Szentesi Művelődési Központ szervezésében a Tokácsli Galériában január 4-én 17 órakor dr. Szűcs Judit ny. múzeumigazgató ajánlja Szűcs Árpád emlékkiállítását az érdeklődő közönség figyelmébe. Közreműködik Páger Gréta klarinéton. A kiállítás január 27-ig látogatható.

 

Megjelent a  http://ekonyvtar.vksz.hu/?docId=41396   online lapszámunk 2. oldalán.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.