Ahol a szíved, ott a kincsed

Ezzel a címmel került sor december 13-án Kiss Viktória, a fiatal tehetséges énekes zenés estjére a Petőfi Cafe-ban.

A csodálatos dalok érzelmes előadása mellett sok érdekességre derült fény Viki életéből, köszönhetően a narrátor Bocskay István közreműködésének. A Boros Sámuel Szakközépiskola tanulójáról osztályfőnöke, Dudás Szabó Judit őszinte szeretettel elmondta, az eleinte zárkózott kislányból a négy év alatt magabiztos, eleven kis hölgy lett. Mindemellett rendkívül kötelességtudó, a tanulást magántanulóként is nagyon komolyan vette. A kirándulásra is volt, hogy a meghallgatásról jött, nem hagyta volna ki. Az osztályközösség figyelmét és szeretetét nagyon fontosnak tartotta. Viki kedvenc tantárgya a magyar irodalom, történelem és kémia – hallhatta a közönség.

Elsőként énekelhetett a sportuszodában. A sportversenyek előtti himnusz éneklése (magyar, görög és amerikai) a Nemzeti Sport hasábjaira juttatta őt, nem kis hírnevet szerezve ezzel városunknak, és a helyi vízilabda sportnak.

Fotók: Dömsödi Teréz

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.