Start Plusz díj a Hajléktalan Segítő Központnak

Apátfalva és Pusztamérges önkormányzata, valamint a szentesi Hajléktalan Segítő Központ közfoglalkoztatási programja nyerte el idén a Belügyminisztérium Start Plusz díját Csongrád megyéből. A díjazottak egyenként 7 millió forintot fordíthatnak a közfoglalkoztatási programjaik fejlesztésére. November 16-án adták át a Belügyminisztériumban az elismerésről szóló okleveleket a három program képviselőjének.

Az önkormányzati tulajdonú Szentesi Hajléktalan Segítő Központ, az országos hajléktalan közfoglalkoztatási mintaprogram keretében valósítja meg programját ma már 15 fő bevonásával. Az intézmény Szentes közigazgatási területén, de a várostáblán kívül elhelyezkedő intézmény. A programban résztvevő ellátottak egyik tevékenysége, hogy az úttest mentén rendszeresen karbantartják a füves területet. Itt a közlekedés biztonsága miatt elengedhetetlen a rendszeres fűnyírás, kaszálás, a kommunális hulladék összegyűjtése. Az intézményt hatalmas parkosított kert övezi, ennek a folyamatos ápolása, gondozása is a program részeként történik.
Egy korábbi pályázati programból emeltek az intézmény területén két szigetelt, 16m2-es faházat. Ebben a két faházban folyik a programban megvalósuló foglalkoztatás. Az egyikben rongyszőnyegkészítés folyik, idén már egy harmadik szövőszék beállítására is szükség volt a munkához. Az intézmény ugyanis adományként sok ruhaneműt kap, melyekből nem mindent tudnak felhasználni – ebből lesz az alapanyag a rongyszőnyeghez. Az elkészült darabokat elsősorban az intézmény hasznosítja faliszőnyegként, kilépőként, lábtörlőként, de ágytakarókat is össze tudnak állítani. A program hosszabb távon is fenntartható, mert a környező intézményeket is elláthatják ilyen termékekkel, illetve a szabadpiacon is van lehetőség értékesítésre. A betanított dolgozók megfelelő motiváltsággal akár a szállóról is kikerülhetnek és a megszerzett tudást, gyakorlatot a munkaerőpiacon is tudják hasznosítani. A másik faházban kerámia tárgyak formázásával és kerámia házszámok készítésével foglalkoznak a hajléktalanok. A program keretében vásárolt, saját égetőkemencében készülnek a tárgyak, a formázás, mázazás, kiégetés elsajátítását szakember segíti.
Csongrád Megyei
Kormányhivatal Sajtószolgálata

Fotó: Jobbról Berki András intézményvezető.

Egy hozzászólás “Start Plusz díj a Hajléktalan Segítő Központnak” bejegyzésre

  1. Dömsödi Teréz:

    Megjelent a http://ekonyvtar.vksz.hu/?docId=41382 online lapszámunk 2-3. oldalán.

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.