Minden advent…

Szentes adventi koszorúján is fényt áraszt az első gyertya. Ma, december 3-án 16.00 órától került sor a Karácsonyi vásár megnyitására. Szirbik Imre polgármester köszöntőjében szólt arról, hogy az adventi várakozás napjai mást, a felkészülést, lelki megtisztulást jelentik a vallásos ember számára, ám a világiak is az év legnagyobb ünnepének tekintik a karácsonyt. Előbb azonban a gyermekek várakozása teljesül a Mikulás jóvoltából, a szülők kívánságteljesítő varázslata folytán.

Minden szentesinek azt kívánta, az advent hozza el a nyugalmat számukra, az egymásra találás örömét, az együtt élők kapcsolatának megerősítését.
Köszönetet mondott a város karácsonyfájáért Molnár Zoltánnak és családjának, s arra figyelmeztetett, a szeretet annál több, minél több felé osztjuk. A legszebb ajándék az, ha megláthatjuk a másik szemében, hogy örömet tudtunk számára szerezni.

Adventi találkozóhely a Kossuth tér.

Az adventi koszorú első gyertyájának meggyújtása előtt a Római Katolikus Egyház helyi képviselői mondják el adventi gondolataikat. Zsadányi József plébános, mielőtt megáldotta a város adventi koszorúját, a következőkre figyelmeztetett:
Isten azzal, hogy teljesítette ígéretét, és egy szülött fiát, Jézus Krisztust adta nekünk, megnyitotta minden ember számára a hozzá vezető utat. Minden ember szeretetre, figyelemre vágyik, azonban a képessége, hogy befogadja és átadhassa ezt a szeretetet, az nagyban függ attól, hogy önmaga részesült-e, és mikor, miképpen a feltétlen szeretetben. A mindennapi bűnök, bántások, sebek, amelyeket egymásnak okozunk, az idők végtelenségéig képesek munkálni, és rontani az egyéni jól léten, az emberi kapcsolatokon és nem utolsó sorban egészségünkön. Legalább ilyenkor, advent táján tudjunk megbocsátani egymásnak, hogy megnyugvásban, szeretetben várhassuk Jézus Krisztus eljövetelét.

Kép és szöveg: Dömsödi Teréz

A koszorú megáldása.

Ürögdi Ferenc: Minden advent (elhangzott)

Minden advent kegyelem:
vétkem jóvátehetem.
Minden advent vigalom:
Isten Úr a viharon!
Minden advent érkezés:
átölel egy drága kéz!
Minden advent alkalom:
győzhetsz saját magadon!
Minden advent ítélet:
így kellene – s így élek!
Minden advent remegés:
Isten felé epedés!
Minden advent ima is:
Uram, fogadj be ma is!

Az első gyertya immár világít.

 

 

Itt lehet hozzászólni !

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.